Otthon

2009.10.13. 02:28

Biokertészet hókuszpókusz nélkül: Októberi birsízlelő

A birskörtefának nálunk minden évszakban fontos szerepe van.

Fincza Zsuzsa

Tavasszal hatalmas, gyönyörű virágaival éke az udvarnak, terített asztala a méheknek, nyáron árnyat ad a cserepes virágoknak, ősszel aranysárgára érleli a termését, télen a tollasokkal cimborál, tartja a madáretetőket, s ez a barátság tavasszal is tart - visszajárnak hozzá a kosztosok, ilyenkor a petézésre gyülekező legyekből, a virágokra fenekedő kukacokból reggeliznek.

Sohasem tudom pontosan, mikor érik meg a birs, ha elkezd potyogni a fáról, gyanakszom, s bár meg-megkóstolom, nem leszek okosabb. Úgy gondolom, ha késsel könnyen kettévágható, akkor már fel is lehet használni. Ez az idő ím eljött, s nem is kellett sokáig törnöm a fejemet, vajon mivel töltsem a hét végét. Igaz, a hámozástól bőrkeményedés nőtt a jobb kezem mutatóujjára, viszont a birskompót és a lekvár üvegekbe zárva immár a kamrában sorakozik.

Mivel a birs önbeporzó, magányosan is termést hoz. Kicsi, szinte csak alakbeli a különbség a gömbölyded birsalma és a hosszúkás birskörte között, nekem az utóbbihoz van szerencsém. Általában bokorfaként ültetik, az enyém viszont középmagas fácska. Melegkedvelő faj, sok napsütésre van szüksége, a csapadékigénye is nagy - öntözéskor ne maradjon ki a sorból! Későn virágzik, így a fagyok már nem fenyegetik, metszéskor csak ritkítani szükséges, ha esetleg az ágaktól már zilált a koronája.

A birset leginkább a monília veszélyezteti - a gyümölcs felületén fehérszürke gombaspórák alkotta penészhólyagokból álló koncentrikus gyűrűk képződnek, alattuk barna rothadás indul, ami lassan átterjed az egész termésre. A fán lévő és a leszedett gyümölcsöt egyaránt tönkreteszi, terjed az esőcseppel, a széllel, hozzák, viszik a madarak, a rovarok. A gombafonal valamilyen apró felületi sérülésen jut be a gyümölcsbe. Fontos, hogy ezeket a moníliás terméseket az utolsó darabig szedjük össze a fáról s a fa alól, égessük el, de a faleveleket se komposztáljuk.

Almából már csak a későn érő batulból van egy kevés a fán, tudom, ezt is le kéne szedni, de a napokban egy időigényes és kellemes elfoglaltságot találtam magamnak. Mindig sajnáltam, hogy a fáról lehullott érett alma egy része veszendőbe megy. Ketten is javasolták - Erzsi néni Bagodban és Annus néni lánya, Erika -, hogy készítsek belőle rostos ivólét. Receptet is ajánlottak, az interneten is kerestem egyet,  s múlt héten a szabadidőm egy részét a rostos ivólé gyártásnak szenteltem. Az eredményről annyit, bánom, hogy csak most kezdtem neki, de majd jövőre... Szóval a recept: 2,5 kilogramm meghámozott, felszeletelt almát vagy körtét (vagy vegyesen) két liter vízben, 2 teáskanál citromsavval puhára főztem és átpasszíroztam. Hat liter vízben 80 deka cukrot feloldottam, és amikor forrni kezdett, beleöntöttem a gyümölcspépet, s az egészet újból felforraltam. Lekapcsoltam alatta a gázt, egy teáskanál szalicilt tettem bele (a szalicilt nem szabad főzni!), üvegekbe öntöttem és dunsztba tettem. A hátránya a szörppel szemben, hogy sok helyet elfoglal, hiszen a rostos ivólét már nem higítjuk, s egy ebédhez egy-két liter is elfogyhat. Természetesen a gyümölcsöt nem helyettesíti az étrendünkben, bátran kebelezzünk be még 2-3 almát és körtét is naponta, de a házi ivólé a bolti gyümölcsízű üdítőknél biztosan egészségesebb. Jó tanácsként mondom, amikor az alma félig megfőtt, már fel is lehet készíteni a vizet a cukorral és meggyújtani alatta a gázt, nagyjából akkor kezd majd forrni, amikor kész a passzírozás. Szerintem a recept édesítővel is működik, s a cukor is ízlés szerint variálható. Biztosan léteznek jobb receptek is, örömmel fogadnám őket.

A birset leginkább a monília veszélyezteti - a gyümölcs felületén fehérszürke gombaspórák alkotta penészhólyagokból álló koncentrikus gyűrűk képződnek, alattuk barna rothadás indul, ami lassan átterjed az egész termésre. A fán lévő és a leszedett gyümölcsöt egyaránt tönkreteszi, terjed az esőcseppel, a széllel, hozzák, viszik a madarak, a rovarok. A gombafonal valamilyen apró felületi sérülésen jut be a gyümölcsbe. Fontos, hogy ezeket a moníliás terméseket az utolsó darabig szedjük össze a fáról s a fa alól, égessük el, de a faleveleket se komposztáljuk.

Almából már csak a későn érő batulból van egy kevés a fán, tudom, ezt is le kéne szedni, de a napokban egy időigényes és kellemes elfoglaltságot találtam magamnak. Mindig sajnáltam, hogy a fáról lehullott érett alma egy része veszendőbe megy. Ketten is javasolták - Erzsi néni Bagodban és Annus néni lánya, Erika -, hogy készítsek belőle rostos ivólét. Receptet is ajánlottak, az interneten is kerestem egyet,  s múlt héten a szabadidőm egy részét a rostos ivólé gyártásnak szenteltem. Az eredményről annyit, bánom, hogy csak most kezdtem neki, de majd jövőre... Szóval a recept: 2,5 kilogramm meghámozott, felszeletelt almát vagy körtét (vagy vegyesen) két liter vízben, 2 teáskanál citromsavval puhára főztem és átpasszíroztam. Hat liter vízben 80 deka cukrot feloldottam, és amikor forrni kezdett, beleöntöttem a gyümölcspépet, s az egészet újból felforraltam. Lekapcsoltam alatta a gázt, egy teáskanál szalicilt tettem bele (a szalicilt nem szabad főzni!), üvegekbe öntöttem és dunsztba tettem. A hátránya a szörppel szemben, hogy sok helyet elfoglal, hiszen a rostos ivólét már nem higítjuk, s egy ebédhez egy-két liter is elfogyhat. Természetesen a gyümölcsöt nem helyettesíti az étrendünkben, bátran kebelezzünk be még 2-3 almát és körtét is naponta, de a házi ivólé a bolti gyümölcsízű üdítőknél biztosan egészségesebb. Jó tanácsként mondom, amikor az alma félig megfőtt, már fel is lehet készíteni a vizet a cukorral és meggyújtani alatta a gázt, nagyjából akkor kezd majd forrni, amikor kész a passzírozás. Szerintem a recept édesítővel is működik, s a cukor is ízlés szerint variálható. Biztosan léteznek jobb receptek is, örömmel fogadnám őket.

A birset leginkább a monília veszélyezteti - a gyümölcs felületén fehérszürke gombaspórák alkotta penészhólyagokból álló koncentrikus gyűrűk képződnek, alattuk barna rothadás indul, ami lassan átterjed az egész termésre. A fán lévő és a leszedett gyümölcsöt egyaránt tönkreteszi, terjed az esőcseppel, a széllel, hozzák, viszik a madarak, a rovarok. A gombafonal valamilyen apró felületi sérülésen jut be a gyümölcsbe. Fontos, hogy ezeket a moníliás terméseket az utolsó darabig szedjük össze a fáról s a fa alól, égessük el, de a faleveleket se komposztáljuk.

Almából már csak a későn érő batulból van egy kevés a fán, tudom, ezt is le kéne szedni, de a napokban egy időigényes és kellemes elfoglaltságot találtam magamnak. Mindig sajnáltam, hogy a fáról lehullott érett alma egy része veszendőbe megy. Ketten is javasolták - Erzsi néni Bagodban és Annus néni lánya, Erika -, hogy készítsek belőle rostos ivólét. Receptet is ajánlottak, az interneten is kerestem egyet,  s múlt héten a szabadidőm egy részét a rostos ivólé gyártásnak szenteltem. Az eredményről annyit, bánom, hogy csak most kezdtem neki, de majd jövőre... Szóval a recept: 2,5 kilogramm meghámozott, felszeletelt almát vagy körtét (vagy vegyesen) két liter vízben, 2 teáskanál citromsavval puhára főztem és átpasszíroztam. Hat liter vízben 80 deka cukrot feloldottam, és amikor forrni kezdett, beleöntöttem a gyümölcspépet, s az egészet újból felforraltam. Lekapcsoltam alatta a gázt, egy teáskanál szalicilt tettem bele (a szalicilt nem szabad főzni!), üvegekbe öntöttem és dunsztba tettem. A hátránya a szörppel szemben, hogy sok helyet elfoglal, hiszen a rostos ivólét már nem higítjuk, s egy ebédhez egy-két liter is elfogyhat. Természetesen a gyümölcsöt nem helyettesíti az étrendünkben, bátran kebelezzünk be még 2-3 almát és körtét is naponta, de a házi ivólé a bolti gyümölcsízű üdítőknél biztosan egészségesebb. Jó tanácsként mondom, amikor az alma félig megfőtt, már fel is lehet készíteni a vizet a cukorral és meggyújtani alatta a gázt, nagyjából akkor kezd majd forrni, amikor kész a passzírozás. Szerintem a recept édesítővel is működik, s a cukor is ízlés szerint variálható. Biztosan léteznek jobb receptek is, örömmel fogadnám őket.

Almából már csak a későn érő batulból van egy kevés a fán, tudom, ezt is le kéne szedni, de a napokban egy időigényes és kellemes elfoglaltságot találtam magamnak. Mindig sajnáltam, hogy a fáról lehullott érett alma egy része veszendőbe megy. Ketten is javasolták - Erzsi néni Bagodban és Annus néni lánya, Erika -, hogy készítsek belőle rostos ivólét. Receptet is ajánlottak, az interneten is kerestem egyet,  s múlt héten a szabadidőm egy részét a rostos ivólé gyártásnak szenteltem. Az eredményről annyit, bánom, hogy csak most kezdtem neki, de majd jövőre... Szóval a recept: 2,5 kilogramm meghámozott, felszeletelt almát vagy körtét (vagy vegyesen) két liter vízben, 2 teáskanál citromsavval puhára főztem és átpasszíroztam. Hat liter vízben 80 deka cukrot feloldottam, és amikor forrni kezdett, beleöntöttem a gyümölcspépet, s az egészet újból felforraltam. Lekapcsoltam alatta a gázt, egy teáskanál szalicilt tettem bele (a szalicilt nem szabad főzni!), üvegekbe öntöttem és dunsztba tettem. A hátránya a szörppel szemben, hogy sok helyet elfoglal, hiszen a rostos ivólét már nem higítjuk, s egy ebédhez egy-két liter is elfogyhat. Természetesen a gyümölcsöt nem helyettesíti az étrendünkben, bátran kebelezzünk be még 2-3 almát és körtét is naponta, de a házi ivólé a bolti gyümölcsízű üdítőknél biztosan egészségesebb. Jó tanácsként mondom, amikor az alma félig megfőtt, már fel is lehet készíteni a vizet a cukorral és meggyújtani alatta a gázt, nagyjából akkor kezd majd forrni, amikor kész a passzírozás. Szerintem a recept édesítővel is működik, s a cukor is ízlés szerint variálható. Biztosan léteznek jobb receptek is, örömmel fogadnám őket.

Almából már csak a későn érő batulból van egy kevés a fán, tudom, ezt is le kéne szedni, de a napokban egy időigényes és kellemes elfoglaltságot találtam magamnak. Mindig sajnáltam, hogy a fáról lehullott érett alma egy része veszendőbe megy. Ketten is javasolták - Erzsi néni Bagodban és Annus néni lánya, Erika -, hogy készítsek belőle rostos ivólét. Receptet is ajánlottak, az interneten is kerestem egyet,  s múlt héten a szabadidőm egy részét a rostos ivólé gyártásnak szenteltem. Az eredményről annyit, bánom, hogy csak most kezdtem neki, de majd jövőre... Szóval a recept: 2,5 kilogramm meghámozott, felszeletelt almát vagy körtét (vagy vegyesen) két liter vízben, 2 teáskanál citromsavval puhára főztem és átpasszíroztam. Hat liter vízben 80 deka cukrot feloldottam, és amikor forrni kezdett, beleöntöttem a gyümölcspépet, s az egészet újból felforraltam. Lekapcsoltam alatta a gázt, egy teáskanál szalicilt tettem bele (a szalicilt nem szabad főzni!), üvegekbe öntöttem és dunsztba tettem. A hátránya a szörppel szemben, hogy sok helyet elfoglal, hiszen a rostos ivólét már nem higítjuk, s egy ebédhez egy-két liter is elfogyhat. Természetesen a gyümölcsöt nem helyettesíti az étrendünkben, bátran kebelezzünk be még 2-3 almát és körtét is naponta, de a házi ivólé a bolti gyümölcsízű üdítőknél biztosan egészségesebb. Jó tanácsként mondom, amikor az alma félig megfőtt, már fel is lehet készíteni a vizet a cukorral és meggyújtani alatta a gázt, nagyjából akkor kezd majd forrni, amikor kész a passzírozás. Szerintem a recept édesítővel is működik, s a cukor is ízlés szerint variálható. Biztosan léteznek jobb receptek is, örömmel fogadnám őket.

Ezek is érdekelhetik