Felelőtlen

2024.02.20. 10:56

A gyermekvédelem ügyében a baloldal aggódása hiteltelen (videó)

Az utóbbi napokban a baloldal elkezdett beszélni a gyermekvédelem ügyéről, az aggódásuk azonban azért nem hiteles, mert az elmúlt években a parlamentben rendre nem támogatták a gyermekvédelmi javaslatokat – írta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

MW

A baloldal aggódása a gyermekvédelem ügyében hiteltelen, hiszen sorra hátráltak ki a gyermekvédelmi javaslatokat mögül

Forrás: Shutterstock

Fotó: MaLija

Rétvári Bence a bejegyzésében rámutatott: egy politikai pártnak, egy országgyűlési képviselőnek a szavazatai mutatják meg a leginkább, hogy mi a fontos számára és mi nem.

A baloldali képviselők az elmúlt években több tucat alkalommal szavaztak a gyermekeket, sokszor a szociális gondoskodásban élő gyermekeket védő jogszabályok ellen

– hangsúlyozta.

A politikus példákat hozott arra, hogy mik nem jöttek volna létre, ha a baloldalon múlik, mert azokat nem szavazták meg a parlamentben.

A baloldal nem támogatta 2012-ben az új, minden eddiginél szigorúbb, a gyermekek védelmét hangsúlyosan megjelenítő új büntető törvénykönyv bevezetését, így ha a baloldalon múlt volna, ma nem védené a gyerekeket az EU legszigorúbb büntető törvénykönyve, amely nem a bűnöst, hanem az áldozatot védi – kezdte a felsorolást Rétvári Bence.

Hozzátette, 

a baloldal nem támogatta, hogy akik gyermekek sérelmére követtek el súlyos bűncselekményeket, azok a jövőben ne végezhessenek gyermekek nevelésével vagy gondozásával kapcsolatos munkát. A baloldal nem nyújtott volna segítséget a kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatoknak. A baloldal nem támogatta a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus bevezetését. 

Ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne fokozott védelme az erőszakot, megaláztatást elszenvedő, az együttélésből fakadóan kiszolgáltatott gyermekeknek, házastársaknak, élettársaknak – sorolta Rétvári Bence.

Úgy folytatta, hogy a baloldal nem támogatta a titkos menedékházak (úgynevezett shelter house) törvényi létrehozását, ha rajtuk múlt volna, ma nem lennének olyan helyek, ahova a kapcsolati erőszak áldozatává vált anyák a gyerekeikkel el tudnak rejtőzködni az őket bántalmazók elől.

A baloldal nem támogatta a gyámhatóság, gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésére vonatkozó törvénymódosítást sem, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne bevezetve a kiskorúak esetében az ellátás visszautasításának tilalma a háziorvossal, házi gyermekorvossal és védőnővel történő együttműködésre is – tette hozzá.

A baloldal nem támogatta, hogy egységes eljárásrend alakuljon ki a gyermekvédelmi intézményekben, a nevelőszülőknél és a javítóintézetekben élő gyermekek bántalmazási eseteinek kivizsgálására és kezelésére, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lehetne gyorsabban és hatékonyabban kivizsgálni és kezelni a gyermekekkel kapcsolatos bántalmazási eseteket. A baloldal nem támogatta a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését, mely az önmagukat ellátni nem tudó, egész napos gondoskodást igénylő, súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermekről való gondoskodást segíti, így ők nem nyújtanának magasabb anyagi támogatást a gyermeküket otthon gondozó szülőknek. A baloldal nem támogatta a gyermekbántalmazás esetén korszerű segítséget és kezelést nyújtó Barnahus-modell hazai átültetését, így ha rajtuk múlt volna, ma a szexuálisan bántalmazott gyerekeket nem biztonságot nyújtó környezetben, gyermekbarát szobákban, szakemberek segítségével hallgatnák meg az esetről, hanem a felnőttek számára használt, a gyerekekben rossz érzést keltő, hivatalos, rideg körülmények között – olvasható a bejegyzésben.

A gyermekvédelmi törvény szigorítását támadja a baloldal (videó)

Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke úgy véli, hogy a miniszterelnök nem azt tartja rémálomnak, hogy milyen szexuális bűncselekményeket követtek el felnőttek gyermekek sérelmére, hanem azt, hogy lemondott a köztársasági elnök. A pártelnök azonban nem beszélt arról, hogy Novák Katalin és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is vállalta a felelősséget és lemondott, illetve visszavonult a közélettől – írja a Magyar Nemzet.

A párbeszédes Szabó Rebeka a gyermekvédelmi rendszer szabályozásával kapcsolatban pedig semmilyen saját javaslattal nem volt képes előállni.

A politikustól előremutató lépések helyett csupán annyira futotta, hogy a gyermekvédelem új alapokra helyezésének terve csupán pótcselekvés a kormány részéről.

A legnagyobb veszélyt a mindenhol elérhető internetes pornográfia jelenti – ezt már az LMP társelnöke mondta. Ungár Péter szerint foglalkozni kell a gyermekvédelmi szabályozás kérdésével.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy 

a baloldal nem támogatta a pedofilnyilvántartás létrehozatalát, így ha rajtuk múlt volna, ma nem nézhetnék meg a szülők egy online adatbázisban, hogy a gyermekükkel foglalkozó személyt elítélték-e korábban gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt. 

A baloldal nem támogatta, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények ne évüljenek el, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne lehetősége a sértettnek bármikor, akár évekkel később is feljelentést tenni – fogalmazott az államtitkár.

Azt is írta, a baloldal nem támogatta a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciókat, így ha rajtuk múlt volna, ma nem lenne tilos a gyermekpornográfia elkövetőinek egy idő után újra gyerekek közelébe kerülni.

A baloldal 2022-ben nem támogatta a gyermekvédelmi népszavazást.

Ilyen kifejezéseket használtak az ügyre: „bornírt baromság”, „hülyeség”, „ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között”, „nevetséges” – írta Rétvári Bence.    

 A bejegyzés szerint a baloldal 2023-ban arra buzdította az embereket, hogy ne vegyenek részt a nemzeti konzultációban, miközben annak fontos kérdése volt, hogy tovább kell-e szigorítani a gyermekvédelmi szabályozást.  

A sort lehetne még folytatni, hogy hányszor hagyták cserben a gyermekeket. Ezek a példák is jól mutatják, hogy számukra a kormány támadása mindig fontosabb, mint a gyermekek védelme. Folyamatosan bebizonyították, hogy ha gyermekvédelemről van szó, rájuk nem lehet számítani. A kormány pedig évről évre újabb és újabb törvénymódosításokkal erősítette a gyermekvédelmet, és ezt a jövőben is így fogjuk tenni

– fogalmazott az államtitkár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában