Elismerés

2023.08.27. 11:10

David Pressman titokban látogatott ki az atlétikai világbajnokságra

Az amerikai nagykövet egy szót sem szólt arról, hogy megjelenne az augusztus 19. és 27. között tartandó sportversenyen, hiszen azzal annak a kormánynak a sikerét ismerné el, amellyel szemben kinevezése óta ellentétes álláspontot képvisel számos kérdésben.

MW

David Pressman nagykövet

Forrás: AFP

Fotó: ATTILA KISBENEDEK

Ahogy a napokban arra külügyi tárca vezetője, Szijjártó Péter is rámutatott, diplomáciai nagyüzemet is generált a budapesti atlétikai világbajnokság, mások mellet a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír, számos volt magas rangú vezető és neves külföldi újságíró is Magyarországra látogatott. A külügyminiszter minden magyar ember nagy közös sikerének nevezte, hogy itt, Budapesten méltó körülmények várják a világ egyik legnagyobb sporteseményét “a környezetbarát, fenntartható, nagyléptékű sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően”.

Azt is kiemelte, hogy a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez, és a nemzetek közötti összeköttetések ünnepére ezúttal Magyarországon kerülhet sor.

Orbán Viktor korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az atlétikai vb gazdaságilag is nagyon fontos Magyarországnak és Budapestnek, pénzt hoz, de ami ennél is lényegesebb, felhívja a magyarokra a világ figyelmét és a miniszterelnök is megköszönte a szervezők és önkéntesek munkáját.

A világeseményen közel 2000 atléta és több, mint 200 ország képviselteti magát, köztük az amerikai delegáció is. Valarie Allman, Brooke Andersen, Ryan Crouser, Chase Ealey, Grant Holloway, Fred Kerley, Noah Lyles, Katie Moon, Athing Mu és Michael Norman a 139 fős budapesti csapat tagjaként látogatott Budapestre.

A hazánkban megjelenése óta sokszor meglehetősen barátságtalanul viselkedő amerikai nagykövet rövid X (Twitter) üzenetben köszöntötte is a kontingenst, azonban arról egy szót sem szólt, hogy megjelenne az augusztus 19. és 27. között tartandó sportversenyen. Persze nem is sokan számítottak erre, hiszen jelenlétével annak a kormánynak a sikerét és többek között béketörekvéseit ismerné el, amellyel szemben kinevezése óta ellentétes álláspontot képvisel számos kérdésben.

A Tűzfalcsoport egy szemfüles olvasója azonban kiszúrta a világbajnokság helyszínén az amerikai nagykövetet:

David Pressman az atlétikai világbajnokságon
Forrás: Tűzfalcsoport

A fotó nemcsak a jelenlétét bizonyítja hanem azt is, hogy ezt Pressman nem kívánta megosztani a nyilvánossággal. Egy olyan diplomata, aki ennél jóval jelentéktelenebb eseményekről is be szokott képi dokumentáció keretében számolni.

A teljes cikket a Tűzfalcsoport oldalán olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában