Barátság és együttműködés

2023.07.18. 19:44

Novák Katalin: minden egyes jó program, jó kezdeményezés mögött emberi történetek állnak

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Novák Katalin köztársasági elnök Obedie Solomon Kimaro tiszteletbeli konzulnak kedden Tanzániában

MW

Dar es Salaam, 2023. július 18. Novák Katalin köztársasági elnök állami kitüntetést ad át Solomon Obedie Kimaro tiszteletbeli konzulnak Dar es Salaamban 2023. július 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az ünnepségen részt vevő tanzániai alumnik és a magyar közösség előtt tartott beszédében Novák Katalin kiemelte: 

Obedie Solomon Kimaro jól ismeri a magyarokat, megérti a mentalitásukat, gondolkodásmódjukat.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: 

minden egyes jó program, jó kezdeményezés mögött emberi történetek állnak, így az ösztöndíjprogram mögött is.

A 2017-ben indított Stipendium Peregrinum Program mögött ott az akarat, hogy ezek a történetek folytatódjanak

 – hangsúlyozta, hozzáfűzve: 

az a kiváltság érte, hogy Magyarország első női elnökeként szolgálhat, és találkozhatott Tanzánia első női elnökével.

Mint mondta, elhatározták, hogy fokozzák az együttműködést és a barátságot, ami azt is jelenti, hogy mától kezdve ez az ösztöndíjprogram nemcsak tanzániai fiataloknak kínál lehetőséget arra, hogy Magyarországra jöjjenek tanulni, hanem a magyaroknak is, hogy Tanzániában tanulhassanak. Ennek jelentősége, hogy ezek a diákok hozzájárulhatnak két ország, két nemzet barátságához és együttműködéséhez is – mutatott rá Novák Katalin.

Mészáros Zsolt nagykövet azt hangsúlyozta: 

ez az első alkalom, hogy Magyarország köztársasági elnöke Tanzániába látogat, ami a két ország kapcsolatának történetében kiemelkedő esemény.

Laudációjában Mészáros Zsolt emlékeztetett: Obedie Solomon Kimaro 1977-ben érkezett Magyarországra mint ígéretes fiatal diák, aki ösztöndíjjal építőmérnöknek tanult. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, és kiemelkedő üzleti karriert futott be.

Obedie Solomon Kimaro a Magyarország és Tanzánia közötti híd élő megtestesítője lett 

– mutatott rá a nagykövet, hozzáfűzve: 

a tiszteletbeli konzul jó példája a magyar ösztöndíjprogramnak.

Novák Katalin hétfőn érkezett munkalátogatásra a Tanzániai Egyesült Köztársaságba. Szerdán Fumvuhu településen megkoszorúzza Kittenberger Kálmán természettudós emléktábláját, és ellátogat a település iskolájába, csütörtökön pedig Arushában Sáska László orvos sírjánál helyezi el a tisztelet virágait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában