Illegális bevándorlás

2022.11.24. 08:50

Busásan jutalmazza a francia kormány a kiskorú migránsok befogadását

Jelentős pénzügyi támogatást jelentett be a francia vezetés azon megyék számára, amelyek 2021-ben több kísérő nélküli kiskorú bevándorlót fogadtak be, mint 2020-ban, a támogatás mértéke személyenként 6000 euró – írja a V4NA.

Magukat kísérő nélküli kiskorúaknak mondó illegális bevándorlók tábora egy Szajna-híd alatt, a Párizs környéki Ivry-sur-Seine-ben 2022. november 17-én

Forrás: MTI/EPA

Fotós: Christophe Petit Tesson

Kivételes állami támogatást különített el a francia kormány azon megyék számára, ahol a 2020-as adatokhoz képest több úgynevezett „kísérő nélküli kiskorú migránst” fogadtak be a tavalyi évben, a támogatás teljes összege meghaladja a hárommillió eurót, ami a 2020-as évre vonatkozó összegnek csaknem a kétszerese.

A francia igazságügyi minisztérium honlapján közzétett adatok alapján 2020-ban összesen 276 kísérő nélküli kiskorú bevándorlót fogadtak be a franciaországi megyék. Közülük a legtöbbet Rhône megyében helyezték el, a nyilvántartás szerint 157 fő került ide, amiért a térség összesen 942 000 eurós támogatást kapott.

A minisztérium által 2022. november 21-én közölt statisztikákból kiderül, hogy

2021-ben országos szinten összesen 510 kiskorú migránst fogadtak be a francia megyék, amiért 3 060 000 eurós anyagi támogatás járt. A legtöbb kísérő nélküli kiskorú a Párizzsal szomszédos Seine-et-Marne megyébe került, itt 263 főt fogadtak be, amiért a térség 1 578 000 eurót kapott, tehát az ország összes megyéje között szétosztott pénznek több mint a fele ide került. A második helyen az ország nyugati részén lévő Charente-Maritime megye lett 474 000 eurós támogatással, a harmadik pedig a keleten lévő Ain megye, amely 264 000 eurós állami támogatást kap.

A minisztérium statisztikáiból az is kiderül, hogy a koronavírus-járvány előtti időszakban, 2019-ben összesen 16 760 kísérő nélküli kiskorút vettek nyilvántartásba, 2020-ban ez a szám visszaesett 9524-re, majd 2021-ben ismét emelkedésnek indultak a számadatok, tavaly ugyanis összesen 11 315 kísérő nélküli kiskorút vettek nyilvántartásba a francia hatóságok.

Magukat kísérő nélküli kiskorúaknak mondó illegális bevándorlók tábora egy Szajna-híd alatt, a Párizs környéki Ivry-sur-Seine-ben 2022. november 17-én
Fotó: Christophe Petit Tesson / Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Az éves jelentés szerint többségük, 94,8 százalékuk fiú és főként afrikai származásúak, elsősorban Maliból, Guineából, Elefántcsontpartról, Algériából és Tunéziából érkeztek Franciaországba.

A kísérő nélküli kiskorú migránsok rengeteg politikai vitát generáltak Franciaországban, mivel sok esetben kiderült, hogy a magát 18 év alattinak valló migráns valójában nagykorú, csak azért hazudott az életkoráról, hogy elkerülje a jogi felelősségre vonást abban az esetben, ha valamilyen bűncselekményt követ el – írja a nemzetközi hírügynökség.

A V4NA teljes cikkét ITT lehet elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában