Ausztria

2021.12.03. 13:33

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt

Új pártvezetőt és kormányfőt választ a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), azt követően, hogy előző nap lemondott és visszavonult a politikai életből a párt elnöke, Sebastian Kurz, és bejelentette lemondását Alexander Schallenberg kancellár is.

A konzervatívok olyan vezetőt keresnek, aki egy személyben látja el mindkét tisztséget.

Schallenberg, aki karrierdiplomata és Kurz közeli szövetségese, kevesebb mint két hónapja került a kormány élére, amikor Sebastian Kurz lemondott, miután az osztrák ügyészi hivatal bejelentette, hogy több ember, köztük ellene is nyomozást indított megvesztegetés és befolyással üzérkedés gyanújával. Kurz cáfolta a gyanút, de a Néppárt koalíciós partnere, a Zöldek, akkor a kormányfő lemondását követelte.

A 35 éves Sebastian Kurz mindeddig megmaradt az Osztrák Néppárt vezetője, de csütörtökön – arra hivatkozva, hogy szeretne több időt tölteni a családjával – azt jelentette be, hogy teljesen visszavonul a politizálástól. Pár órával később Schallenberg és Kurz másik szövetségese, Gernot Blümel pénzügyminiszter – aki ellen egy másik korrupciós gyanú miatt folyik nyomozás -, szintén bejelentette, hogy távozik tisztségéből.

Az ugyancsak ártatlanságát hangoztató Blümel és Kurz is azzal indokolta döntését, hogy nemrég született kisgyereke. Schallenberg ugyanakkor azzal érvelt, hogy a kancellári és a pártelnöki tisztséget ugyanannak a politikusnak kell betöltenie.

Kurz, aki a többi között az illegális migrációt elutasító és a bevándorlást szigorító álláspontot képviselt, először 2017 decemberétől 2019 májusáig volt kancellár, majd 2020 januárjától 2021 októberéig töltötte be ismét ezt a tisztséget.

Több osztrák médium arról számolt be, hogy jelenleg Karl Nehammer belügyminiszter a legesélyesebb a kancellári poszt betöltésére. Werner Kogler alkancellár – a Zöldek politikusa – csütörtök este az osztrák sajtóban pozitívan nyilatkozott Nehammer esetleges kancellár-jelöltségéről. Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria befolyásos néppárti kormányzója, szintén csütörtök este, nyíltan támogatásáról biztosította Karl Nehammer esetleges miniszterelnöki jelölését.

Ezek is érdekelhetik