Ország-világ

2021.02.09. 11:10

Operatív Törzs: először kapnak Pfizer-vakcinát a háziorvosok (videó)

Több fázisban folytatódik a hazai oltási program – mondta Müller Cecília a keddi sajtótájékoztatón.

Kevés oktatási intézményben van rendkívüli szünet

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy elkezdődött az idei tanév második féléve. Az oktatás rendszere működik – tette hozzá. A középfokú oktatási intézményekben március 1-ig továbbra is digitális oktatás van. Az Operatív Törzs havonta 300 ezer liter fertőtlenítőt biztosít. 73 óvodában volt rendkívüli szünet, és 115 általános iskolában volt egy-két osztályban tanrenden kívüli oktatás – mondta Maruzsa.

Sikeres volt a középiskolai felvételi

Maruzsa Zoltán sikeresnek nevezte a középiskolai felvételi eljárást is, nem terjedt a vírus emiatt. Idén több diák jelentkezett középiskolai felvételire, mint tavaly. Szólt arról is, hogy az idei középiskolai felvételik eredménye nagyrészt megegyezik a korábbi évekkel – írja az Origo.

Lesz írásbeli és szóbeli érettségi

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a középiskolai felvételi eredmények nem romlottak, és ez azt mutatja, hogy az oktatás jól vizsgázott a mostani járványidőszakban is. Mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségit le tudja a kormány bonyolítani a mostani helyzetben – mondta az államtitkár. Tavaly sehol sem alakult ki járványgócpont – tette hozzá.

A pedagógusoknak csak egy kis része regisztrált

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az érettségi felkészülés során van lehetőség egyéni találkozókra. Az oltásokról azt mondta, hogy az oktatási intézményekben is minél többen regisztráljanak az oltásokra. Eddig az oktatási dolgozók 26 százaléka kérte a vakcinát, míg a 60 feletti pedagógusok esetében 55 százalék.

A teljes sajtótájékoztatót itt megtekinthetik:

Ennyien szegték meg a szabályokat hétfőn

Kiss Róbert rendőr ezredes elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 131 személlyel szemben intézkedtek a maszkviselési szabályok megszegése miatt. Hétfőn egyetlen vendéglátóhelyet sem zártak be. 324 személlyel szemben intézkedtek a kijárási korlátozás megszegése miatt hétfőn.

Egy 10 fős házibulira csaptak le a rendőrök

Egy ferencvárosi lakásban 10 személy ellen intézkedtek házibuli tartása miatt. Mindnyájan külföldiek voltak – mondta Kiss Róbert. 65 esetben szegték meg a tranzitálási szabályokat – tette hozzá.

Kedvezőtlen járványügyi adatok láthatóak

Müller Cecília szerint az elmúlt napok járványügyi adatai fokozott figyelemre ösztönöznek mindenkit. Az országos tisztifőorvos elmondta, az összes járványügyi adatot figyelembe véve romlás is látható, mert egyre többen vannak kórházban és egyre nagyobb a pozitív tesztek aránya. Körülöttünk is több országban harmadik hullámról beszélnek. A második hullámnak a lefelé tartó fázisában egy megtorpanás látható – mondta Müller Cecília.

A hazai brit mutánsos estek felében nem volt külföldi utazás

A szennyvízvizsgálatok eredménye is kedvezőtlen adatokat mutat – mondta Müller Cecília. A kórokozó továbbra is jelen van, a brit mutánsok felének az esetében nem fog információ arra, hogy az adott személy külföldre utazott volna.

Több fázisban folytatódik a hazai oltási program

Müller Cecília elmondta, hogy több mint 35 ezer idős embert oltottak be a mögöttünk hagyott időszakban, míg a mostani héten folytatódik az idősek és a magas kockázatú krónikus emberek beoltása. Mindez természetesen több fázisban zajlik – tette hozzá.

Most először kapnak Pfizer-vakcinát a háziorvosok

A háziorvosok a rendelkezésükre bocsátott lista alapján szervezzék meg azoknak a behívását, akiket oltani tudnak – mondta Müller Cecília. Most először kapnak Pfizer-vakcinát a háziorvosok.

A regisztrált krónikus betegséggel nem rendelkezők kapják meg majd a Szputnyik vakcinát

560 fővárosi háziorvost arra kért Müller Cecília, hogy válasszanak ki 5 főt, akiket majd az oltópontokon Szputnyik V vakcinával oltanak majd. A regisztrált krónikus betegséggel nem rendelkezők kapják meg majd a Szputnyik vakcinát – tette hozzá. A maximális biztonságra való törekvés jegyében döntöttek így a hatóságok.

2040 háziorvosi praxis kap majd 10 fő oltására elegendő AstraZeneca-vakcinát

Jelenleg is vizsgálják a 20 ezer főre elegendő Szputnyik vakcinát a hatóságok – mondta Müller Cecília. 2040 háziorvosi praxis kap majd 10 fő oltására elegendő AstraZeneca-vakcinát – jelentette be az országos tisztifőorvos. Még ezen a héten várnak egy újabb AstraZeneca- és Moderna-vakcinaszállítmányt.

Erről továbbra is a háziorvosok döntenek

Továbbra is a háziorvosok felelősségi körébe tartozik, hogy kiket oltanak majd be a krónikus betegségi sorrend alapján, és veszélyeztetettség alapján – mondta Müller Cecília.

Nyugalomra intett Müller Cecília

Minden rendelkezésre álló oltást fel fognak használni a hatóságok – mondta Müller Cecília. Aki továbbra sem kapott behívót oltásra, az nyugodjon meg, mert sor fog kerülni rá – tette hozzá.

Ennyi vakcina érkezhet a héten

Magyarországon eddig 24 esetben mutattak ki brit mutánst, de brazil és afrikai törzse egyelőre nem találtak – mondta Müller Cecília. Kedden a 9. Pfizer-szállítmány érkezik, és a mostani 42 705 fő beoltására lesz elegendő. Modernából 21 600 vakcinát várnak, és abban reménykednek, hogy ezzel a vakcinával folytatódhat a háziorvosoknál az oltakozás.

Ezek is érdekelhetik