Holokauszt-emléknap

2020.04.16. 17:17

Varga Judit a Duna-parton hajtott fejet az áldozatok előtt

A kormány nevében az igazságügyi miniszter kavicsot, virágot és mécsest helyezett el a Cipők a Duna-parton emlékműnél csütörtökön, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

A helyszínen az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy

az emlékezéssel a következő generációkat is folyamatosan figyelmeztessük, „milyen tragikus következményei vannak annak, ha egy nemzet elveszíti szabadságát”.

Figyelmeztetni kell a következő generációkat azért is, hogy ilyen soha többé ne történhessen meg a világban – tette hozzá.

Kiemelte:

„a magyar kormány büszke arra, hogy Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek zsidó honfitársaink”.

2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter követ, virágot és mécsest helyez el a a Duna-parton, a Cipők a Duna-parton emlékműnél a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján 2020. április 16-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában