kegyetlen terv

2018.03.27. 21:04

Elítéltek egy gyerekhadsereget toborzó iszlamistát Londonban

Legkevesebb 25 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy londoni törvényszék az Iszlám Állam terrorszervezet egyik brit segítőjét, aki azzal vádolnak, hogy több mint 100 gyereket akart toborozni egy dzsihadista hadseregbe, amelynek segítségével merényletsorozatra készült az angol fővárosban - jelentette kedden a BBC.

A 25 éves Umar Haque – a BBC szerint – a gyerekeknek a szélsőségesek erőszakos propaganda felvételei között olyan videókat is mutatott, amelyeken lefejezéseket lehetett látni, s állítólag arra is kényszerítette őket, hogy újrajátszanak londoni merényleteket, illetve szerepjátékszerűen gyakorolják a rendőrök elleni támadásokat.

„Az volt a terve, hogy gyermekhadsereget hoz létre, hogy segítsenek neki London-szerte végrehajtandó terrortámadásokban” – mondta Dean Haydon, a Scotland Yard terrorellenes parancsnokságának vezetője. Hozzátette:

a hatóságok meggyőződése, hogy a 11 és 14 év közötti sérülékeny gyermekek radikalizálásával próbálkozott.

Dean Haydon szerint – bár a férfinak nem volt tanári előképzettsége – az iszlám oktatása ürügyén a Lantern of Knowledge nevű kis magániskolában valamint a kelet-londoni Ripple Road Mecset medreszéjében (vallási iskola) 110 gyermeket buzdított arra, hogy váljanak szélsőségessé.

A vádhatóság a per folyamán hangsúlyozta:

Haque a gyermekeket a többi között a Big Ben tornya, az angol királynő gárdája, egy nagy bevásárlóközpont és bankok elleni támadásokhoz akarta felhasználni.

A hatóságok szerint Haque az interneten radikalizálódhatott, s a tényleges ösztönzőt számára a kenti születésű Khalid Masood tavaly márciusban a brit parlament melletti Westminster-hídon elkövetett gázolásos és késeléses merénylete jelentette. Masood merényletében öten meghaltak, ötvenen megsérültek.

A londoni bíróság még március elején megállapította Haque bűnösségét a többi között terrorcselekmények elkövetésének előkészületében. A férfi korábban négy vádpontban vallotta magát bűnösnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában