Olvasó

2012.01.22. 12:00

Hitelből tanulhatnak (jegyzet)

Hitelt ajánl a kormány a felsőoktatásban tanulóknak, a piacon kaphatónál nagyságrendekkel jobb feltételekkel; ez az örömteli hír. Van rossz is: a tanulmányok állami finanszírozása helyett, és nem az mellett kérhetik az új kölcsönt a diákok, azaz a most felvételizők között rengetegen lesznek, akik ingyenes képzésre számítottak, ám csak olcsó diákhitelt kaphatnak.

Horváth A. Attila

Örök vita, hogy a diplomaszerzés költségeit mikor és milyen mértékben támogassa, illetve hárítsa át a hallgatóra az állam - valamennyi elmélet mellett és ellen is szólnak érvek. Most azonban érdekes helyzet állt elő: a szavakban tandíjellenes (lásd 2008-as szociális népszavazás) politikai erő csökkentette radikálisan a tandíjmentes helyek számát. Azt már a sokakat sokkoló felsőoktatási keretszámok meghirdetésekor jelezte a kormány, hogy a költségtérítéses hallgatók részére bővíti a diákhitelprogramot, és vélhetően nagy szükség is lesz e forrásra, miután a tavalyihoz képest 19 ezerrel kevesebb jelentkezőt vesznek fel a szeptemberben induló képzésekre teljes támogatással. A héten bemutatott, 2 százalékos kamattal kínált Diákhitel 2-t a hírek szerint csak azok a hallgatók igényelhetik, akik ezután jutnak be részösztöndíjjal vagy önköltséges formában valamelyik intézménybe, tehát bevallottan a kompenzációt szolgálja az új termék. Akik államilag finanszírozott képzésre járnak, vagy már jelenleg is költségtérítést fizetnek, azoknak a korábbról ismert Diákhitel 1 marad, 8 százalékos (egyébként szintén kedvező) kamattal.
A diákhitel amúgy rendkívül népszerű finanszírozási forma, a folyósító társaság nyilvános adatsorai arról tanúskodnak, hogy évről évre több ezres nagyságrendben növekszik a törlesztésre kötelezettek száma (2010 végén 122 ezer főnek kellett fizetnie). Ez a társaság szempontjából nyilvánvaló siker, ám a történetnek van egy ideológiai szépséghibája: állítólag kifelé igyekszünk az országot mételyező adósságválságból, a fiataljainkat mégis eladósítjuk, még pályakezdés előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!