Olvasó

2011.05.11. 09:15

Egy hársfa monológja

Ezüsthárs (tilia tomentosa) vagyok. A korom 40 év körül van. Nagykanizsán a Platán soron élek.

Az Olvasó


Az elmúlt évek folyamán alaposan megnőttem, így az ott élőknek a nyári forróságban árnyékot adok. Sok kismadár fészkel az ágaim között. Eddig nem volt velem semmi baj, éltem a megszokott környezetemben.

Most azonban egy kis baj történt. Megsúgták nekem, hogy néhányan nem szeretnek. Nagyon elszomorodtam emiatt, mert én igyekeztem mindig jól viselkedni, megtenni mindazt, ami tőlem elvárható. Minden évben gyönyörűen kihajtottam, szép rügyeket, leveleket, kellemes illatú virágokat nevelgettem. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagyon szép fa vagyok.

Elkeseredtem, amikor megtudtam, hogy 2012-ben jönni akar értem egy csúnya, nagy fűrész, ami véget vet(ne) az életemnek. Tudom, hogy sokan szeretnék ezt megakadályozni, mert kellemes árnyat adok és dísze vagyok a környezetnek.

Bízom a természetet szerető emberekben, hogy talán sikerül közbelépni az életem megmentéséért. Az eddig tett lépéseket is nagyon szépen köszönöm. Ígérem, hogy mindent megteszek ezután is az emberekért, ha ők is segítenek most nekem.

Beküldő: Wolf Éva, Nagykanizsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!