Olvasó

2010.11.26. 06:10

Állami magánvagyon (kommentár)

Talán tűzoltásképpen jelentette be éppen tegnap a januári nyugdíjemelést a kormányszóvivő, nyugdíjügyben ugyanis szerda óta áll a bál az országban: több elemző szerint a kormány eddigi legsúlyosabb, legvitathatóbb döntését hozta meg a magánpénztári vagyon állami kasszába terelésével és a második pillér elsorvasztásával.

Horváth A. Attila

 (A két fejleménynek persze kevés köze van egymáshoz, a nyugdíjemelés a jelenlegi, a vagyonannektálás a majdani nyugdíjasokat érinti). Bár a kormány elviekben meghagyja a választás lehetőségét, az állami nyugdíj elvesztésének felvillantásával oly mértékben sikerült megriasztania a közvélemény-kutatások szerint többségben lévő hezitálókat, hogy már nem is kérdés, mit lép a polgár
ezután: semmit, amivel hozzájárul számlája büdzsébe irányításához. Az eszköz kétségkívül drasztikus, és a hírek szerint korábban csak amolyan B tervként számolt vele a kormány: eredetileg az volt a szándék, hogy a költségvetési hiányt „papíron” csökkentse a magánnyugdíj- befizetések elszámolása, ám ezt a verziót az EU visszadobta. Hát most nem csak virtuálisan dagasztja a büdzsét a vagyon: a 2700 milliárd forint óriási kormányzati mozgásteret teremt (így aztán a kísértés is hatalmas a pénz elköltésére...), ugyanakkor a burkolt államosítás piaci fogadtatása, a várható bizalomvesztés financiális hatása egyelőre kiszámíthatatlan. Akárcsak a jövőbeli nyugdíj.

Ezek is érdekelhetik