Kutyulmányok (jegyzet)

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Jabba, a fiam kutyája (aki angol buldogból és vélhetőleg a tazmániai ördögből lett összegyúrva) nagyvárosi eb, így gyakorta koptatja az aszfaltot.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

A minap azonban nem csak koptatta, kopogtatta is. A gazdi arra lett figyelmes, hogy séta közben ritmusos kopogó hangot hall, a kutya irányából. Ennek ugyebár semmi értelme, így egy darabig bizonytalanul pillogott maga köré, mi is lehet a zajnak a forrása. A lelőhely azonban nem volt kétséges, s mivel mintha maga az eb is megdöbbenésének adott volna hangot, hát mustra alá vette a kutyalábakat. S lőn világosság. Az egyik mancs középső párnájára rászorult egy kóláskupak, ettőlvált részlegesen és átmenetileg sztepptáncossá kedvenc nyálgépünk.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.

Vidart - ő egy közép-ázsiai juhász- már csak méreténél fogva sem fenyegeti az a veszély, hogy üdítőskupak szoruljon a lábára. Amúgy is kerítésen belül él, sőt, még azon belül is betessékeljük néha egy elkerített részbe, ha olyasvalaki jár nálunk, akit nem lelkesít, ha 60 kilónyi szőrkollekció taszigálja. A minap a vasárnapi ebédből megmaradt egy jó evőkanálnyi krumplipüré. Kidobni nem volt szívem, de ekkora mennyiséggel nem is érdemes összemaszatolni a kutya tálját. Gondoltam, direktben tálalom fel neki. Ekkor is a drótháló mögött dekkolt, kaput nyitni nem volt türelmem, így nemes egyszerűséggel átnyújtottam az egyik lyukon a pürével teli kanalat, kényelmes magasságban őkelme pofájához. Majd mindjárt szépen lenyalogatja... Gondoltam én. Vidar azonban clupp, bekapta a kanalat, s csak nézett rám, várakozón. Ott álltunk ketten a kerítés két oldalán, ő odaát a zsákmánnyal a fogai között, én meg emitt a kanál nyelével a kezemben. Finoman meghúztam, jött vele az egész kutya... Aztán persze csak lekerült valahogy az a püré a kanál fejéről, de máig emlékszem ebünk bánatos pillantására, amint konstatálja, hogy a falat javát persze nem kaphatta meg.