Olvasó

2010.06.08. 05:10

Az akciótervre várva (kommentár)

A tőzsde és a pénzpiac tegnap reggel megint igazolta: elrontani valamit sokkal könnyebb, mint kijavítani. A két fideszes potentát múlt heti kommunikációs ámokfutása okozta bizalomvesztést Varga Mihály, majd Matolcsy György szavai épp hogy csak enyhíteni tudták, a piacok most már egészen konkrét lépésekről várnak teljesen biztos információkat.

Szente Ottó

Ahogy a hazai közvélemény is, amely az ígéretek szerint ma ismerheti meg a háromnapos rendkívüli kormányülésen kidolgozott akciótervet. A tegnap az elpotyogtatott információmorzsák felcsipegetéséről és a találgatásokról szólt. Ezekből nagyjából az a kép állt össze, hogy az új kormány valószínűleg nem akar lemondani a sokszor beígért adócsökkentésről, esetleg egykulcsossá tételéről, ám mivel ehhez a 3,8 százalékos hiánycél tartása mellett nincs mozgástere, hát teremtenie kell. Banki különadóról szólnak hírek s a magánnyugdíj- pénztárakba befolyt pénzek becsatornázásáról az állami költségvetésbe. Előbbi kisebb, utóbbi nagyobb tételt jelenthetne, legalábbis rövid távon, mert ha nem csupán pénzügytechnikai megoldásról lesz szó, akkor a nyugdíjrendszeren végrehajtott kevéske reform is visszarendeződik, aminek – majdan – súlyosak lesznek a következményei. Szerepelnek a találgatások között más megoldások is, például új megszorítások bevezetése, többen ennek előkészítéseként tekintenek az államcsőddel riogatásra. Ha igaz, ma kiderül, hogy mi készül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!