jelentős visszaesés

2018.08.13. 23:27

Nagyon megviseli a cseh mezőgazdaságot a hőség

Nemcsak kevesebb, de a minősége is rosszabb lesz idén a gabonának Csehországban a tavalyihoz képest.

Csehországban a tavalyinál várhatóan mintegy 7,5 százalékkal kevesebb, 6,345 millió tonna gabonát takarítanak be az idén. A cseh statisztikai hivatal hétfőn ismertetett előrejelzése a szokatlan hőséggel és szárazsággal indokolta az idei gyengébb gabonatermést.

Az egy hónapja kiadott becslés még 8,2 százalékos gabonatermés-csökkenéssel számolt. Ennek ellenére az idei termés a harmadik legrosszabb lesz az utóbbi évtizedben. A hektárhozam a tavalyival összehasonlítva 6,6 százalékkal 5,07 tonnára csökkent. Az agráripari szakemberek szerint számolni kell a gabonatermés alacsonyabb minőségével is. A gabonafélékkel bevetett terület nagysága az idén egy százalékkal kisebb volt a tavalyinál.

Marek Rojícek, a cseh statisztikai hivatal elnöke szerint a gabonafélékben Csehország minden probléma ellenére továbbra is önellátó. Búzából, amely Csehországban a legfontosabb gabonaféle, 8,5 százalékkal, a sörgyártásra is használt árpából pedig 8,6 százalékkal lesz alacsonyabb a termés. Repcéből viszont 12,3 százalékkal több termett, 1,287 millió tonna. A máktermés 25 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyinál, mintegy 15 ezer tonna. A mákkal bevetett terület viszont egy év alatt 18 százalékkal csökkent.

Jirí Felcárek, az Agrárkamara elnöke szerint a megtermett gabona minősége rosszabb a tavalyinál. Josef Kibus, a kamara alelnöke szerint elsősorban a sörgyártásra használt árpával van baj, amely az idén jóval több nitrogént tartalmaz a szokásosnál, ami problémákat okozhat.

Piaci szakértők szerint az év vége felé számolni kell a cseh pékipari termékek drágulásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!