Nagykanizsa

2016.12.15. 18:04

Nehéz helyzetben és mégis tettrekészen

Nagykanizsa – Tegnap este immár 22. alkalommal rendezte meg nemzetiségi napját a dél-zalai város roma nemzetiségi önkormányzata.

Horváth-Balogh Attila

A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően átadták a nemzetiségi díjakat is. A megjelenteket Dénes Sándor polgármester és Teleki László országgyűlési képviselő is köszöntötte. Ünnepi beszédet Lendvai Ferenc, a helyi roma önkormányzat elnöke mondott, aki bemutatta sokrétű tevékenységüket – és beszélt a gondokról is.

– Sajnos, egyre kiszámíthatatlanabbak azok a pénzügyi források, amelyeket a régi, jól bevált programjainkhoz hozzá tudunk rendelni – jelentette ki. – Az, hogy idén mégsem kellett visszalépnünk, takarékos gazdálkodásunknak, a települési önkormányzat és Balog Zoltán miniszter úr támogatásának köszönhető. Ezzel együtt már látjuk, 2017-ben visszatérő problémákkal kell megbirkóznunk, azonban ígéretet kaptunk rá, hogy legfontosabb programunkat, a hétvégi kollégiumot folytatni tudjuk.

A kitüntetők és a kitüntetettek: Teleki László, Velenczei Ferenc, Orsós Csaba és Szitáné Valenta Hajnalka. Hiányzik a képről Preksen László Fotó: Horváth-Balogh Attila

Az elnök adta át a nemzetiségi díjat az idei díjazottaknak: Orsós Csabának, Szitáné Valenta Hajnalkának és Velenczei Ferencnek, a 4. díjazott, Preksen László nem tudott eljönni. Az elismerést évről évre 2 roma és 2 nem roma származású embernek ítélik oda, akik segítik a roma önkormányzat munkáját.

A napot Nyári Károly koncertje és ünnepi vacsora zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!