A hála és a szeretet dallamai Nagykanizsán

– Ej, hát milyenek ezek a mai fiatalok! És a tanárok, akik nevelik őket! – Szinte nap, mint nap hallani elégedetlen szájakból a közhellyé vált mondatokat. Az alábbi történet – amely mindezt megcáfolja – meseszerű, ám mégis valósághű bizonyítéka annak a szeretetnek, ami a hivatásuknak élő pedagógusok és jövő generációja közt létezik. Nem csak tankönyvek írnak róla.

A „sztori" még a nagykanizsai Rozgonyi Úti Általános Iskola falai közt szövődött. Ugyanis itt koptatta a padokat hosszú évekig négy cserfes, pajkos, értelemtől csillogó szemű kislány. Bakonyi Blanka, Varga Szonja, Kozma Csenge és Domján Eszter Lúcia, ahogy ez a tinik körében lenni szokott, életre szóló barátságot kötött. Pedig mindegyikük más és más jellem, ezt első pillantásra látni. Azonban a közös iskolai élmények hatásának, varázsának köszönhetően igazi csapattá verbuválódtak a lányok.

– Mi szeretünk suliba járni – vágta rá szinte egyszerre Blanka, Szonja, Csenge és Lúcia, amikor az iránt érdeklődtem, vajon a közös véd- és dacszövetségük-e az oka annak, hogy így imádják az iskolát.

– Á, dehogy! Na, jó, emiatt is nagyon szeretjük. Bár sajnos már nem egy iskolában tanulunk. Viszont szuper tanáraink voltak a Rozgonyiban. Böröcz Zsolt bácsi és Kanizsai Marika néni remek páros. Ők tanítottak minket négy évig – vette át a szót a csapat legcserfesebbje, Szonja.

Gyors hajigazítás, füles a fejre, kis beéneklés, alapzene bepöccintve, s felcsendül a „Ná-ná-ná". A csajok – Bakonyi Blanka, Varga Szonja, Kozma Csenge és Domján Eszter Lúcia – immár rutinosan harsogták a stúdióban Rúzsa Magdi közkedvelt slágerét. Fotó: Szakony Attila

No, itt álljunk is meg egy ponton, csak hogy kicsit belepiszkítsunk a szétszakíthatatlan barátság meséjébe. A csajok közül hárman, Blanka, Csenge és Lúcia szeptembertől már a Batthyány Lajos Gimnázium kisgimisei. Szonja pedig maradt a Rozgonyiban. A bűbájos kis hölgyek nem fordítottak egymásnak hátat az iskolaváltást követően. S ahogy az ilyen kis huncut kamaszoknál lenni szokott, az intézményüknek és a szívüknek kedves tanároknak sem mondtak „csak úgy" viszlátot.

– Nagyon-nagyon sokat köszönhetünk nekik, imádjuk őket! Nem azért, mert több napos kirándulásokra vittek minket. Mert sokan csak ilyenek miatt kedvelik a tanáraikat. A mi szívünkhöz ők azért állnak közel, mert türelemmel, kedvességgel oktattak, neveltek mindannyiunkat. Igazi meglepetést szerettünk volna nekik szerezni. Emiatt a tavalyi évzáró ünnepség után a tanítóinknak szervezett búcsúműsorra átírtuk ByeAlex „Kedvesem" című számának szövegét. A dal „A mi osztályunk" címet kapta.

A nótát aztán elő is adták a csajok énekkaros társaikkal: akiknek szánták, azoknál célt ért, természetesen könnyes pillanatokkal a köbön. Ám egyikük édesapja „továbbgondolta" a kis kórus nagy durranását. Mégpedig, ne vesszen el, legyen CD-re rögzítve az előadott ByeAlex dal. Plusz négy másik, amiket – természetesen – a csajok választottak ki.

– Rúzsa Magdi és Honeybeast számot, ám Dés László legszebb musicaljéből is énekeltünk. Utóbbit Dávidovics Lászlóné, a Rozgonyi suli énekkarvezetője tanította meg nekünk énekkaros éveink során, sok szép más dallal együtt. Nem fogod elhinni, hol énekeltük fel a számokat! Egy igazi stúdióban – kacsintottak össze a hölgyemények.

– Hu, hát nagyon izgultunk, mert nem együtt, hanem külön-külön énekeltünk. Két óráig tartott fejenként, míg sikerült rendesen rögzíteni a számokat. De tök jó volt! Igaz, visszahallgatni magunkat már kevésbé – állították szégyenlősen.

– Egy élmény volt ilyen helyes kis énekesnőkkel dolgozni – ezt már Dugmanics Zoltán, a nagykanizsai Arany János utcai stúdió és hangszerbolt tulajdonosa mondta. Nála énekelték fel a dalokat a kislányok, rá hárult az utómunka is.

– A kész, ráncba szedett anyag nem lett rossz – summázta.

A „muzikális merényletben" egyébként mindegyikük családja, illetve több ismerőse aktívan részt vett. Domján apuka fogta össze az eseményeket, illetve biztosította a zenei alapot, a gitárrájátszásokban Nagy Béla közreműködött, a CD borító fotói Varga apuka keze munkáját dicsérik. A száz példányszámban elkészült lemez persze nem került kereskedelmi forgalomba. Nem erre a célra szánták a csajszik.

– Tanáraink, Zsolt bácsi és Marika néni kapták a legelső darabokat. Emlékszel? Már elmeséltük! Azért, hogy így köszönjük meg a szeretetüket, munkájukat. Képzeld el – néz rám nagy szemekkel Szonja – Zsolt bácsi majdnem megfojtott, úgy örült! Aztán mindketten sírtak... Marika néni azt mondta, ilyen ajándékot még sosem kaptak egy diákjuktól sem!

A felvételekből sokan kértek, kaptak. A családtagok lestipi-stopizták maguknak az alanyi jogon járó példányokat, ám a kis tündérek elmentettek Jeszenői Csaba „bácsinak", iskolájuk igazgatójának, a hőn szeretett énektanárnak, Dávidovicsné Zsuzsa néninek is egy-egy lemezt. Mindenhol, mindenkinél osztatlan sikert aratott a hivatalos „együttes névvel" nem rendelkező lánybanda. Sőt, rajongóik is akadtak.

– Mondjuk nem rég készült csak el a CD és nem is vertük nagydobra a létezését, nem ez volt benne a lényeg, de már csomóan tudják – kuncogott Lúcia. Nem fogod elhinni – így Blanka és Csenge – autogramot is kértek már tőlünk, az elsősök pedig velünk együtt énekeltek a CD-t hallgatva.

„Hát, énekelni jobb volt, mint végighallgatni magunkat a lemezen..." - (balról) Varga Szonja, Kozma Csenge, Domján Eszter Lúcia és Bakonyi Blanka a kész CD még saját zsebben lévő, egyik utolsó példányát mutatja.  A többit elkapkodták pedagógusaik, szeretteik, no és a számukra kedves, (természetesen nem fiú) „rajongók". Fotó: Szakony Attila

A kvartettnek sajnos „irigyei" is vannak.

– Pfuj, hát több fiú a suliból meg az osztályból. Képzeld el, cikiznek minket! – fogalmaztak szemükben női méltósággal a csajok, akik ezekre a „pfuj, fiúkra" nem sokat hederítenek (egyelőre). Zenével viszont mindegyikük szívesen foglalkozna a jövőben is. Kitartásból, bájból, tehetségből nincs hiány nálunk, ám munkából sem: mindegyikük bizije dicséretre méltó. A muzikális tanulmányokra szintén sok energiát fordítanak. Hárman hegedűn, egyikük zongorán játszik. Ketten az iskolai énekkarnak továbbra is oszlopos tagjai. A Batthyányba igazolt Csengére, Lúciára, Blankára le is „csapott" Cseke József, az intézmény nagy múltú kórusának vezetője, miután értesült szuper énekhangjukról, s a CD-ről. Jelenlegi kedves osztályfőnökük is kapott egy példányt, aminek ő is nagyon megörült. A lányok mindeközben kollektíven játszadoznak a gondolattal, hogy a közeljövőben egy iskolai vagy helyi tehetségkutatón megmutatják a nyilvánosságnak a torkukban lakozó csalogányt. Ám addig sem „szakadnak el" imádott pedagógusaiktól, hozzájuk mindig vissza-visszajárnak. Azokhoz a nagybetűs tanárokhoz, akiket örökre a szívükbe zártak.