Nagykanizsa

2014.10.01. 09:07

Még egyszer nekifutnak a 61-esnek

Nagykanizsa - A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. újabb közbeszerzési eljárást írt ki a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszának befejezésére - adta hírül a 8800.hu.

Horváth-Balogh Attila

Érdeklődésünkre Loppert Dániel, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője megerősítette: megjelent a közbeszerzési kiírás, melyre a november 13-ig adhatnak ajánlatot a pályázó kivitelezők. Mint azt elmondta, érvényes és eredményes közbeszerzés esetén februárig tervezik a szerződéskötést a nyertes céggel, akinek 9 hónap alatt kell elvégeznie a hátralévő munkákat. A kivitelezési határidő 2015. november 30. és az elképzelések szerint decemberben kerülne sor a forgalomba helyezésre.

Kérdésünkre, hogy vajon elegendő lesz-e ennyi idő a projekt lezárásához, Loppert Dániel azt válaszolta, számításaik szerint igen, ha nem így lenne, nem írták volna ki az új közbeszerzést. Hiszen a kockázat nem kicsi, ha nem sikerül végezni időre, vissza kell fizetni a beruházáshoz elnyert uniós forrást. A befejező munkálatokhoz 1,8 milliárd forintos költségvetést biztosít a NIF. A kommunikációs vezető kérdésünkre azt is elmondta: az új kiírásban megtörtént az Európai Unió, illetve a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztálya által kifogásoltak korrekciója is.

A 61-es elkerülőt eredetileg 2010-ben kellett volna átadni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!