Nagykanizsa

2012.04.04. 18:51

Egy hetes késéssel indul a kispályás szezon

A Kanizsa Turizmusáért Egyesület mégsem szervezi meg az idei kispályás labdarúgó-bajnokságot, miután a megadott határidőig csak 28 csapat jelezte nevezési szándékát. A mérkőzések nem maradnak el, a Városi Football Szervezet április 10-től indítja a szezont.

Sámel József


Mint arról korábban írtunk: a Kanizsa Turizmusáért Egyesület szerette volna megrendezni a kispályás bajnokságot, ám a 60 csapat közül csak 28 gárda jelezte nevezési szándékát. Az egyesület nemrég elállt szándékától, így a bajnokságot évtizedeken át bonyolító, Vá rosi Football Szervezetnél maradt a szervezés joga.

A társaság a kialakult huzavona miatt viszont csak egy hetes késéssel, április 10-től indítja az idei szezont. A mérkőzéseket ezúttal is a Mindenki Sportpályáján rendezik, ám az első és másod osztály tekintetében történt némi változás. Miután az első osztályba csak 8 csapat, a másod osztályba ugyanakkor 14 gárda nevezett, ezért a szervezők összevonták a csapatokat, majd A és B csoportra osztották a legmagasabb osztályt. A csapatok ennek következtében egyfordulós alapszakaszt játszanak, majd az A csoport 1-6. helyezett, illetve a B csoport 1-5. helyezett csapatai külön csoportot (Premier) alkotva folytatják a szezont. Ugyanez vonatkozik az A csoprt 7- 11. helyezett és a B csoport 6-11. helyezett gárdáira is. A második, s a harmadik osztályban továbbra is kétfordulós bajnokság dönt majd a helyezések sorsáról, míg a 16 csapatos senior osztályban az egyfordulós bajnokságot követően az 1-8. helyezettek és a 9- 16. helyezett együttesek külön folytatják a második etapot. Az idei bajnokságban a nevezési díjak is változtak, a senioroknál 49 ezer forint lett a részvételi díj, míg a többi osztályban 45 ezer forintot kell fizetni, ami 5 ezer forintos csökkentés tavalyhoz képest.        

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!