Nagykanizsa

2011.11.21. 07:29

Vigyáznak az idősekre

Kistolmács idős lakóit köszöntötték szombat este a faluházban. A nyugdíjasoknak a letenyei iskolások rövid műsorral kedveskedtek, majd a Mákvirág Citerazenekar tagjai zenéltek.

Sámel József

Mint az Birkás Zoltán polgármester elmondta: korábban nem volt jellemző, hogy az önkormányzat külön is köszöntse a faluban élő nyugdíjasokat. Tavaly aztán változott a helyzet, s a tegnapi ünnepség már a második volt a sorban. A polgármester a település legidősebb lakóját, Kovács Józsefnét, Ilus nénit külön is köszöntötte, ugyanakkor hangsúlyozta: az idősektől kapott tudást a mostani generációnak kötelessége továbbadni, hiszen így őrizhetők meg a közösség szellemi és erkölcsi értékei.


- Amiben tudunk, segítünk a településen élő nyugdíjasoknak, legyen szó ebédkihordásról, gyógyszerek beszerzéséről vagy az orvoshoz való fuvarozásról - mondta Birkás Zoltán, aki hozzátette: a nagyobb biztonság érdekében az önkormányzat egy térfigyelő kamerarendszer kiépítését vette tervbe, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a nemrég benyújtott pályázat sikeres legyen.

Ezek is érdekelhetik