Nagykanizsa

2011.10.05. 17:33

Tartalomhoz a forma: IKSZT készül Molnáriban

Integrált közösségi és szolgáltató tér kialakításába kezdett Molnári önkormányzata. A valamikori idősek klubját újítják fel a célra.

Steyer Edina

– Az állagmegóvás fontossága és funkcióval való ellátása miatt esett választásunk a Petőfi utca 43. szám alatt található épületre – mondta el Vuk István polgármester. – De az eredeti rendeltetésnek is szeretnénk eleget tenni, újra helyet és lehetőséget biztosítani az időseknek a közösségi élethez. Mindemellett természetesen a fiatalok is használhatják majd a helyiségeket, nekik többek között könyvtár és számítógépes terem áll majd rendelkezésükre.

A polgármester hozzátette: a felújításhoz az önkormányzat bruttó 27 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A munkálatokat szeptember végén kezdték el, s várhatóan december végére készül el a teljes épület. A pályázatban eszközbeszerzés is szerepelt, így a számítógépeket, a hozzájuk való asztalokkal, a könyvespolcokat, székeket is ebből a pénzből szerzik be. A közösségi térben konyha is lesz, hiszen ez ma már elengedhetetlen.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!