Nagykanizsa

2011.06.23. 15:44

A tekések minden egyes edzést komolyan vettek

Az NB II-es tekebajnokság küzdelmeiben a legjobb zalai csapatként az N. Teke SE alakulata kiváló szezont produkálva végül a tabella negyedik helyén végzett.

Benedek Bálint

Még 2003-ban a kanizsai tekesport évtizedes hagyományait folytatva alakult a klub, ahol több rutinos játékos mellett a fiatalok is az olajbányász sporttelep pályáján gurítottak. A jól összecsiszolódott baráti társaság a következő évben nevezési problémák miatt inkább a somogyi pontvadászatban indult, ahol kapásból bajnoki címet szerzett. Ekkor vetődött fel először az ötlet, hogy a vegyes korosztályú baráti társaság az NB III-as csatákban is kipróbálná tudását. Az 100 gurításos rendszer testhezálló feladatnak bizonyult, hiszen kezdésként a második helyen zárt az alakulat. S mivel az akkori bajnok nem vállalta az NB II-es indulást, így a kanizsaiak ölébe hullott a lehetőség. A 2006- 2007-es szezon nem indult könnyen a dél-zalai gárda számára, hiszen néhányszor előfordult, hogy a kieső hely szélére sodródtak, ám nem adták fel a küzdelmet.


– A másodosztály küzdelmei már egészen más felkészülést igényeltek – mondta dr. Molnár József az N. Teke SE tapasztalt játékosa. – A tematikus edzésmunkában a tapasztalt Bende József segítette a munkánkat, aki heti két tréninget vezényelt le.

A csapat tagjai, Tóth Tibor, dr. Molnár József, Bánhegyi János, Bende Zsolt, Bukovics László, Goór Sándor, Magyar Zoltán és Magyar Gábor munka mellett is lelkesen látogatták a tréningeket, s mindenki szívvel-lélekkel harcolt. A jó összetartásnak végül meglett az eredménye, hisz az N. Teke SE a 12 csapatos másodosztályú küzdelmet a legjobb zalai legénységként a negyedik helyen fejezte be, megelőzve a zalaegerszegi Lauf-B, a Resznek és a Bázakerettye együtteseit.

- Közöttünk még a korosztályos különbségek ellenére sincs rivalizálás, ez bizonyára abból adódik, hogy rajongunk a tekéért – folytatta Magyar Zoltán játékos-edző. – Évközben több nívós kupán is elindultunk, melyek az eredményesség mellett kiváló hangulatban teltek. 


Jövőre már érmet remélnek a tekések
Az N. Teke SE másodosztályú különítménye a következő 2010-2011-es pontvadászatban egyértelműen a dobogóra kerülést tűzte ki célul. Az egyesületnél úgy érzik az elképzelések reálisak, hiszen a csapat együttmaradt. Rajtuk kívül a még egy férfi együttes szerepel az NB III-as küzdelmekben, sőt az elnökség arról is döntött, hogy a hölgyek a Zala megyei bajnokságban indulnak. A klub az utánpótlás nevelésről sem feledkezett meg, ugyanis egyre több tehetséges ifjú titán gurít rendszeresen az olajbányász pályán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!