Nagykanizsa

2011.05.09. 07:29

PENGE elmék Kanizsáról

Az ország nagy egyetemeit utasította maga mögé a Pannon Egyetem Kanizsai Kampusza, miután az Országos Tudományos Diákkörök idei versenyén három első és egy harmadik helyezést értek el a hallgatók.

Sámel József

 - Évekkel ezelőtt indítottuk el a PENGE-programot, ami a PEN Géniusz Egylet rövidítése - említette Dr. Fehérvölgyi Beáta egyetemi oktató. - Az egyletbe való bekerüléshez felvételizni kell, számít a kiemelkedő tanulmányi eredmény, de emellett az egyetemen zajló kutatásokba, felmérésekbe és egyéb tudományos munkákba is bevonjuk a hallgatókat. A kanizsai pengéktől ugyanakkor azt is elvárjuk, hogy részt vegyenek az OTDK-versenyen.

- A tudományos diákköri versenyre kvázi szakdolgozatot kell készíteni, amit szóban meg is kell védeniük a hallgatóknak - magyarázta Dr. Keller Krisztina oktató, aki szintén részt vett a kanizsai hallgatók felkészítésében.

Buzsics Kristóf, a nagykanizsai kampusz első évfolyamos hallgatója az Aktív és ökoturizmus szekcióban indult, s ért el első helyezést dolgozatával, mely a kempingturizmus helyzetét vizsgálta Zalakaroson.

 

- Két kempinget hasonlítottam össze a kihasználtság, az elérhető szolgáltatások és a fejlesztési lehetőségek tekintetében - mesélte Kristóf, aki dolgozatában számos javaslatot is megfogalmazott. - Azt érzékeltem, hogy a kempingen belüli és kívüli programkínálatot is lehetne színesíteni, illetve olyan csomagajánlatokat - kempingezést összekötni a fürdővel vagy a parkerdő látogatásával - lehetne kialakítani, ami kifejezetten a családosok számára vonzó.

Kristóf elárulta: az iskola elvégzését követően a turizmus területén szeretne elhelyezkedni, ehhez pedig remek ajánlólevél a kanizsai diploma és az OTDK első hely.

Kaszás Nikoletta szintén az Aktív és ökoturizmus szekcióban volt érdekelt, a fiatal lány harmadik helyezést ért el a balatoni kerékpáros turizmus témakörében végzett felmérésével.

- Régóta érdekel a sportturizmus, így nemrég körbebicikliztem a Balatont - mondta a turizmus-vendéglátás szakos lány. - A kellemest összekötöttem a hasznossal és a saját tapasztalataimat egy kérdőíves felméréssel is kiegészítettem. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a balatoni szálláshelyek mennyire vannak felkészülve a biciklisek fogadására, kiszolgálására. Nos, a tapasztalataim vegyesek voltak, a legnagyobb problémát abban láttam, hogy a magánszálláshelyek egy-egy éjszakára nem szívesen fogadnak vendégeket, sok helyen a kerékpárok biztonságos tárolása sem megoldott. Ugyanakkor tény az is, hogy a szálláshelyek némelyike látna fantáziát a kerékpáros turizmus elterjedésében, akár olyan befektetéseket is eszközölnének, melyek megkönnyítenék, kényelmesebbé tennék a biciklisek nyaralását. Ehhez viszont egy minősítési rendszer kialakítására is szükség lenne, hogy a kerékpárosok is tudják, hol mire számíthatnak.


A Plakát Házról is készült dolgozat
Buzsics Kristófon és Kaszás Nikolettán kívül további két hallgató teljesítményét érdemes megemlíteni. Iharosi Mónika a Vidék- és Területfejlesztési szekcióban ért el elsô helyezést. Dolgozatában dr. Péter Erzsébet témavezetésével két turisztikai desztináció helyzetét hasonlította össze. A nagykanizsaiak a turizmusmarketing szekcióban is arattak, Dejcsics Éva a dél-zalai városban található Magyar Plakát Ház és a Képzôművészetek Háza ismertségének és látogatói elégedettségének vizsgálatával ért el elsô helyezést az OTDK-n.



Sikeres zalai diákok dosszié itt!

 Turizmus dosszié itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!