Nagykanizsa

2010.11.29. 03:29

Táncosok tanítója

A 20 évvel ezelőtt, 1990-ben elhunyt legendás néptáncoktató-koreográfusra, Papp Lászlóra emlékeztek szombaton egykori tanítványai, barátai, s családjának tagjai.

Horváth-Balogh Attila

 - Családja mellett minden tanítványát a sajátjaként szerette - mondta ünnepi köszöntőjében Balogh László, az OKISB elnöke. - Egyikük így beszélt róla egyszer: Erős kezű, kőkemény, szigorú volt, de szeretettel teli... Minél több helyre igyekezett elvinni táncosait, amihez minden követ megmozgatott.

 

Hasonló véleményt fogalmazott meg az egykori pávakörös Kámánné Szép Terézia is.

Papp László lánya, Papp Csilla azt mondta: amit tud a néptáncról, mind édesapjától tanulta. És még valamit, ami máig fontos számára.

- Négyen vagyunk testvérek, minket gyakran otthon is tanított táncolni - emlékezett vissza. - Széttoltuk a bútorokat a szobában, ahol táncházakat tartott nekünk. S kevéske szabadidejében is becsületre, tisztességre nevelt...

- Négyen vagyunk testvérek, minket gyakran otthon is tanított táncolni - emlékezett vissza. - Széttoltuk a bútorokat a szobában, ahol táncházakat tartott nekünk. S kevéske szabadidejében is becsületre, tisztességre nevelt...

Munkássága sokakat megragadott Papp László 1941-ben született Zalakomárban. „C”-kategóriás néptáncoktatóként tevékenykedett, több faluban is tanított, így például Hahóton, Szepetneken és Letenyén. Ő rakta le a néptáncmozgalom alapjait Nagykanizsán és környékén. Munkássága sokakat vonzott, ennek köszönhetően alakulhatott meg 1972-ben tanítványaiból, valamint az idősebb Vizeli Dezső vezette Pávakör tagjaiból a Kanizsa Táncegyüttes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!