Nagykanizsa

2009.09.25. 02:29

Jobb körülmények - A város költségvetéséből korszerűsítik a rendelőket

Nagykanizsa (hba) - Saját forrásból újítja fel és akadálymentesíti az önkormányzat a Hevesi úti szolgáltatóházban működő gyermek háziorvosi és védőnői szolgálatok helyiségeit.

zaol.hu

A rendelők korszerűsítését a város idei intézményfelújítási programja teszi lehetővé, melyben elkülönítették az ehhez szükséges forrásokat - tájékoztatta lapunkat Tárnok Ferenc, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője. A munkaterület átadása-átvétele a hónap elején történt meg.

- A tervdokumentáció elkészítését követően közbeszerzéssel választottuk ki a kivitelezőt, az eljárásba kizárólag helyi vállalkozókat hívtunk meg - mondta a szakember. - Közülük a Szilema-Bau Kft. nyerte el a munkát, amely már javában végzi a kivitelezést.

A részletekről Kovács Ottó beruházási főmunkatárs számolt be.

- A legfőbb szempont, hogy a rendelők megfeleljenek az uniós előírásoknak - mondta. - Ez konkrétan az akadálymentesítés megvalósítását jelenti. A meglévő parkolótól rámpa és járda kialakításával biztosítjuk az eljutást a szolgáltatóházig a mozgásukban korlátozottak számára. Kicseréljük a bejárati ajtókat, hiszen a mostaniak nem alkalmasak az akadálymentes megközelítésre. A régi, elavult, vasszerkezetű és nem megfelelően hőszigetelő homlokzati nyílászárókat ugyancsak modernebbekre cserélik a szakemberek.

Kovács Ottó hozzátette: az épület belső felújítása is megtörténik, a falakról eltávolították a csempéket, s természetesen újakra cserélik a villamos hálózatot és a fűtésrendszer elemeit.

- Az uniós előírásoknak megfelelően a két rendelőhöz egy, mindkét oldalról megközelíthető közös kezelőt alakítunk ki a helyiségek egybenyitásával, továbbá készül egy akadálymentes vizesblokk is - mondta. - Az összesen 13 millió forintos beruházást a város saját költségvetéséből valósítjuk meg, a befejezési határidő október vége, november eleje.

Dr. Csere Mária, az egyik érintett praxist vezető háziorvos úgy véli: valóban ráfér az épületre a modernizálás.

- A rendeléseknek otthont adó szolgáltatóházat valamikor a nyolcvanas évek elején építették, azóta komoly felújítás nem történt rajta - mondta. - Nagyon időszerű volt tehát a korszerűsítés, amit nagy örömmel fogadtunk mindannyian, akik itt dolgozunk. Különösen az elavult vas nyílászárókkal voltak gondjaink, hiszen télen beengedték a hideget, s irreálisan magas fűtésszámláink keletkeztek - a többi rendelő költségeinek ötszörösét kellett kifizetnünk...


Megnehezítik a mentők közlekedését
A munkálatok közben a Szekeres József u. 2-8. szám alatt, a központi ügyelet telephelyén folynak a rendelések. Gyakran telt ház alakul ki az épület előtti parkolóban, ezért sokan az út másik oldalán hagyják járműveiket. Közülük jelezték: sérelmezik, hogy a közterület- felügyelet munkatársai bírsággal sújtják őket. Bakonyi Tamás, a felügyelet vezetője azt mondta: az említett helyen tábla tiltja a várakozást, mert a mentők közlekedését akadályozhatják a padkán álló autók. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!