Nagykanizsa

2009.08.10. 02:29

Falunapi meglepetés

Surd - Szombaton minden együtt volt a településen, ami egy jó falunaphoz kell: zene, mulatság, finom étkek, harmatos borok - és ami a legfontosabb, jókedvű közösség.

zaol.hu

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával megrendezett falunapi kavalkád informálisan reggel, a tónál lebonyolított gyermek horgászversennyel, hivatalosan pedig 14 órakor, a Zichy-parkban vette kezdetét, amikor is Kanász János polgármester köszöntötte a megjelent résztvevőket.

- Úgy vélem, a falunap még közelebb hozza egymáshoz a község lakóit - mondta Surd első embere. - Félreértés ne essék, az összefogással eddig sem volt gond, az itt élők keze nyoma látszik a település egészén. Sőt, ha kell, adományokkal is hozzájárulnak a község szépítéséhez, sokat tesznek a rendezett környezetért. Ennek köszönhető, hogy a nehéz gazdasági helyzet közepette is gyarapodunk.

A polgármester ezután elismerést adott át a községért végzett munkáért ifjabb Horváth Jánosnénak, Tóth Sándornénak, Szendrődi Gabriella körjegyzőnek, ifjabb Dezső Imrének, Nagy Józsefnek, Vass Józsefnek, ifjabb Lakos Józsefnek, Mihóczi Józsefnek, Gável Attilának, Vadász Gábornak, Sifter Jánosnak, valamint Szmodics Tamásnak. A vendégeket Göndör István országgyűlési képviselő és Marton István nagykanizsai polgármester, a kistérségi társulás elnöke is köszöntötte, s mindketten példaértékűnek nevezték az itteni közösség munkáját.

A falunapra egy motoros csapat is érkezett, melynek tagjai nem jöttek üres kézzel. Kanász Jánosnak, s személye révén az önkormányzatnak a Magyarországi Honda CBF Egyesület titkára, Ivánka László adta át a tagok (köztük dr. Simon Attila, a község háziorvosa) ajándékát, egy 200 ezer forint összegű adományt, amellyel az óvodát és az idősklubot kívánják támogatni. A protokoll után az óvoda apróságai léptek a közönség elé, majd kulturális műsor, Csocsesz-koncert, motoros bemutató, a vacsorát követően pedig a Gyékényesi Férfikórus következett. Közben főzőverseny is zajlott, összesen 8 csapat mérte össze tudását a legkülönfélébb, ízletesebbnél ízletesebb étkekkel. A kondér mellé álltak többek közt a surdi horgászegyesület tagjai, a liszói önkormányzat csapata, valamint a két vidám férfiember vezette, Sógorok fantázianevet viselő társaság.

- Mi vőtársak vagyunk, én itt lakom Surdon, Szakáll István pedig bázakerettyei - vállalta magára az alkalmi szóvivő szerepét Vadász György. - Velővel megspékelt füstölt csülkös pacalt készítünk, egy kis vargányaporral megbolondítva. Meg van benne egy speciális fűszer is, én nem mondom meg, hogy mi, kérdezze a vőtársamat. Ha ő elárulja a titkot, lelke rajta...

Nos, a titok már nem titok: egy wokban készülő ételekhez összeállított fűszerkeverékről van szó, ami bármely üzletben megvásárolható - mondta a vőtárs. Amúgy meg minden jót beleteszünk, így aztán nem sikerülhet rosszul - nevetett Vadász György.

A falunapot Desperado-koncert és tűzijáték zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!