Nagykanizsa

2009.07.28. 02:29

Adósságot törlesztenek

Nagykanizsa (hba) - Megkezdték a bíróság épületének akadálymentesítését. A beruházáshoz az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében nyert forrást a Nagykanizsai Városi Bíróság.

zaol.hu

Rendelkezésre álló anyagi források hiányában hosszú évek óta nem született megoldás a Nagykanizsai Városi Bíróság épületének akadálymentesítésére - eddig. Az átalakítás - mely révén a bíróság valamennyi szintje elérhetővé válik nemcsak a kerekes székkel közlekedők, de valamennyi fogyatékkal élő számára - a tervek szerint jövő januárra ölt végső formát.

- A Nagykanizsai Városi Bíróság az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programján indult, s nyert majdnem 30 millió forintot a feladatra - tudtuk meg Dr. Beznicza Árpádtól, a Zala Megyei Bíróság szóvivőjétől. - A pályázati kiírás szerint a program célja a közintézmények ügyféltereinek komplex, azaz fizikai és audiovizuális akadálymentesítése. Ennek megfelelően a Nagykanizsai Városi Bíróság ügyfelek által is használt földszinti, illetőleg első emeleti folyosóit alakítják át a szakemberek az előírásoknak megfelelően. Dr. Beznicza Árpád azt is jelezte: a kivitelezésre közbeszerzési pályázatot írt ki a Zala Megyei Bíróság, melynek nyertese a kaposvári Investment Mérnöki és Fővállalkozó Kft. lett. A kivitelező szakemberei e napokban is gőzerővel folytatják a munkát, melynek végső határideje jövő év január 31.

- E fejlesztés egyértelműen az ügyfelek érdekeit szolgálja, egy, a lehetőségekhez képest optimális megoldás révén - utalt a beruházás részleteire dr. Kurta János, a Nagykanizsai Városi Bíróság elnöke. - A szakemberek külső liftet készítenek, rámpákat alakítanak ki, csúszásmentes, vezetősávval ellátott járófelület készül, mozgáskorlátozott WC-k jönnek létre, továbbá látható, hallható és tapintható információs eszközöket helyeznek ki, megkönnyítve ezzel is sérült embertársaink tájékozódását a bíróság épületében.Az akadálymentesítéssel a fogyatékkal élők számára nemcsak a bíróság lesz könnyebben megközelíthető, hanem átjárhatóvá válik a polgármesteri hivatalt is magába foglaló épületegyüttes egésze. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hivatal is teljesíti az akadálymentesítésre vonatkozó jogszabályok követelményeit, így a bírósági beruházás nem teszi okafogyottá a hivatali részen már évek óta tervezett, ám eddig beváltatlan koncepciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!