2010.08.16. 07:07
Keresztúriak a történelmi Magyarország területén
Az idei, immár XI. Keresztúr Nevű Települések találkozóját Székelykeresztúron (Románia) augusztus 5-8. között tartották a szervezők. A fellelhető írásos adatok alapján összesen 42 település viseli a Szent-kereszt (keresztúr) nevét a történelmi Magyarországon.
A rendezvény nagyságát jelzi, hogy 21 település küldötteinek részvételével zajlottak a programok.
Az első nap részeként a vendégek fogadása, a labdarúgás, a Keresztúri Tűz –tábortűz és az elmaradhatatlan muzsika tette meghitté az estet.
Pénteken a harsonás ébresztőt az ünnepélyes zászlófelvonás követte. Az ünnepi istentiszteletet a helyi református templomban tartották.
A nap folytatásaként „Mutassuk Meg Magunk” címmel a résztvevő települések parádés felvonulása, majd Rafai Emil polgármester megnyitója után kulturális programok vették kezdetét.
Murakeresztúrt a Rozmaring Asszonykórus, A Murakeresztúri Tambura Zenekar és a Zrínyi Kadétok képviselték.
Az utcabálról a Party Boys gondoskodott.
Szombaton főzőverseny, bortermelők vetélkedője, elnökségi ülés, tűzoltó bemutató, nemzetközi néptánc gála majd az est zárásaként PG- Derecske, Bikini koncert és Megatone utcabál volt.