2016.04.13. 15:25
Burgonyát ültettek a gondozottak Magyarszerdahelyen
Magyarszerdahely – Lassacskán egy kis mintagazdasággá fejlődik az a földterület, amit évek óta a Zala Megyei Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona lakói művelnek. A gondozottak most burgonyát ültettek.
Komoly munka várt tegnap a magyarszerdahelyi rehabilitációs otthon lakóira, elérkezett ugyanis a burgonya vetés ideje. A gondozottak felosztották egymás közt a feladatokat, voltak, akik a traktorhoz kapcsolt ekén ülve dobálták a burgonyát a frissen felszántott földbe, míg a többiek betemették a növényeket és meg is locsolták azokat.
Görcsi Dezső (balról), Horváth Szabolcs és Bogdán Aranka a traktoron ülve vetették el a burgonyát
Fotó: Szakony Attila
– Itt a veteményesben mindig sok a munka, a növényeket folyamatosan öntözni és gyomlálni kell – mesélte Orsós István, aki elárulta: leginkább a betakarítás időszakát szeretni, akkor ugyanis kézzel foghatóvá válik a munka gyümölcse.
– Nem csak, hogy kézzel fogható lesz, de ezekből a növényekből finom ételek is készülnek – kontrázott Gajda Zsolt, a közeli lakóotthon egyik lakója, aki elárulta: a sárgaborsó főzelék mellett, a krumplileves is a kedvencei közé tartozik, s már alig várja, hogy a mostani vetést betakaríthassák.
A burgonya mellett, egyébként további nyolc féle vetőmagot – hagymát, cukkinit, kelkáposztát, káposztát, vörös káposztát, cukorborsót, csemegekukoricát és paradicsomot – kapott az idén a Tudat Mezsgyéjén Alapítvány, mely szervezet évek óta működteti a programot az rehabilitációs intézményben.
– Olyan programokat szervezünk a fogyatékossággal élő személyeknek, ami fejleszti szokásrendszerüket, rendszerességet visz életmódjukba és bizonyos fokig önellátásra is neveli őket – mondta Bakos Gerda, a civil szervezet titkára, aki hozzátette: az intézet területén – egy másik pályázatnak köszönhetően – üvegház is épült nemrég.
Mint megtudtuk: a megtermelt javak helyben maradnak, azokat ugyanis az intézmény gyakorlókonyhájában dolgozzák fel a gondozottak, természetesen szakszerű felügyelet mellett.
– Ezzel kettős célunk van, egyrészt a rászoruló gondozottak segítése, másrészről a lakók így bővíthetik, elmélyíthetik háztartási ismereteiket is – árulta el Bakos Gerda, aki hozzátette: a veteményeskert mellett, textilfeldolgozó- és kerámiaműhely is működik az intézet területén.