Koronavírus Zalában

2020.05.21. 17:30

A járvány jótékony hatása: számottevően kevesebb közlekedési baleset volt az év első harmadában

A baleseti statisztikában is megmutatkozott a koronavírus miatti korlátozások hatása, lecsökkent az utakon a forgalom, s ezzel az év első négy hónapjában kevesebb baleset történt.

Arany Gábor

Kisbucsa közelében történt márciusban több sérülttel járó, súlyos baleset

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A rendőrség előzetes – a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatai szerint január elseje és április harmincadika között 3709 személysérüléses közúti balesetet okoztak az ország közútjain, 16,8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi azonos időszakban, derült ki a balesetmegelőzési bizottság által ismertetett adatokból. Több mint egynegye­dével kevesebb halálos közúti baleset történt, és csökkenés jellemzi a súlyos és könnyű sérüléses balesetek mennyiségét is. A közúti balesetekben elhunytak száma is mérséklődött: az első négy hónapban 111-en vesztették életüket, ez 54 áldozattal kevesebbet jelent, mint a tavalyi adat.

Kisbucsa közelében történt márciusban több sérülttel járó, súlyos baleset
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A csökkenő tendencia elsődleges oka a forgalom drasztikus visszaesése, ami a járványveszély miatti intézkedések hatása. Heti bontásban, forgalomarányosan az elmúlt két, csökkent forgalmú hónapban egyaránt voltak olyan hetek, amikor kedvezően alakultak a baleseti számok, és volt olyan hét, amikor az átlagnál több baleset történt. Az első négy hónapi baleseti statisztika kedvezőtlen mutatója, hogy az ittasan okozott balesetek száma növekedett, és arányuk az összes személysérüléses baleseten belül a tavalyi 7,8 százalékról 9,2-re nőtt, továbbá a gyermek áldozatok száma hárommal nőtt 2019-hez képest.

A nyugat-dunántúli térségben (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala) az elmúlt év azonos időszakához képest közel ötödével csökkent a közlekedési balesetek száma, azaz 472-ről 378-ra, a balesetek 11 halálos áldozattal jártak, míg tavaly ez a szám 27 volt. Ezt a számot százezer lakosra vetítve az országos átlaggal szinte azonos adatot kapunk, azaz 1,12-t. A legkevesebb áldozatot a közlekedés az Alföld északi részében szedte, ott az arány 0,82 volt április végéig.

A balesetek közvetlen kiváltó okaiban az első három helyen a gyorshajtás, az elsőbbségi jog és a kanyarodási szabályok megsértése áll. Az első két helyen megyénként változóan vezet a gyorshajtás, illetve az elsőbbségi jog megsértése, ez utóbbi főleg a városias környezetre jellemző. Mindez arra is felhívja a figyelmet, hogy túlzott elvárás lehet a közlekedési balesetek számának erős csökkenését kizárólag a megengedett sebességhatárok leszállításától remélni. A balesetek előfordulásának csökkentése nagyon összetett feladat, a forgalomszabályozás, az úthálózat kialakítása, valamint a járművezetők felelősségtudatának a felébresztése olyan tényezők, amelyeket nem lehet elhanyagolni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!