2019.04.18. 12:00
A Bringa Akadémia tematikája alapján közlekedést oktattak a tanárok Egerszegen
Pedagógusok pattantak nyeregbe kedden az Apáczai művelődési központ kézilabda- pályáján, ahol a kerékpáros közlekedési ismeretek gyakorlati oktatása zajlott.
Gyakorlati oktatáson a pedagógusok
Fotó: Arany Gábor
– Tavaly decemberben kezdődött el három megyeszékhelyi iskolában 15 pedagógus felkészítése a közlekedési ismeretek oktatására – árulta el érdeklődésünkre Kajári Attila, az egerszegi tankerület igazgatója. – A Bringa Akadémia tematikája alapján az elméleti ismeretek után a gyakorlati elemek elsajátítása zajlik most. Az ily módon felkészített pedagógusok oktatják majd a közlekedési ismereteket, hangsúlyosan a kerékpárosokra vonatkozó tudnivalókkal – tette hozzá.
– Az iskolák az akadémia négy féléves kerettanterve alapján a technika, testnevelés vagy osztályfőnöki óra részeként az 5., 6. osztályokban zajlik majd a képzés. Cél, csökkenteni a diákok körében a balesetek számát, és népszerűsíteni az egészséges, környezetet is kímélő közlekedést – emelte ki. Kajári Attila elmondta, az Öveges-, Liszt- és Eötvös-iskolában, kísérleti jelleggel kezdődött a program, amelyhez a későbbiekben a többi intézmény is csatlakozhat.
A Bringa Akadémia életre hívásakor az ötletgazda, a budapesti Vuelta Sportiroda szakemberei abból indultak ki, hogy a 8–12 éves gyerekek első, önállóan használható járműve a kerékpár, de ezt sem a szülők, sem a gyerekek nem tekintik járművezetésnek. A korosztály közlekedési ismeretei sokszor hiányosak, nem ismerik a KRESZ alapvető szabályait, néha még a kerékpár biztos kezelése sincs meg.
Abelovszky Tamás, az akadémia oktatója elmondta, a pedagógusokat arra készítik fel, hogy játékos formában, élményt nyújtva tanítsák meg a gyerekeknek a biztonságos kerékpáros közlekedést. Az országban az elmúlt öt évben eddig 300 pedagógust készítettek fel.