2012.10.05. 05:41
Pannónia P20: japán mintára készítették
Nagykanizsa - Gyermekkori álma volt Vörös Jánosnak, hogy valaha egyszer legyen egy Pannónia P20-as motorja. Az ötvenen túl jött el az idő, hogy vágya valóra válhasson.
- Az egyhengeres Pannóniák után ezt a típust (immár két hengerrel) 1964 környékén kezdték tervezni, pontosabban a Yamaháról másolni - jelezte elöljáróban a felújított veteránautóival, motorkerékpárjaival rovatunkban már nem először szereplő Vörös János.
- Ha jól tudom, a gyár vett négy Yamaha motort, szétkapták őket alkatrészeikre, s úgy koppintották le a típust, de persze, némileg át is alakították. Jól gyorsuló, versenyképes és dinamikus motort akartak konstruálni, ami sikerült. A 20 lóerő a hatvanas években nagy dolognak számított, s amikor a P20-as működött, nagyon jó volt, ám sajnos többször nem működött. A Mitsubishi-től vették a dinamót, csak annál silányabb minőségben, ami igaz az egész elektromos rendszerre. A megszakító kiemelőbütykei gyorsan koptak, 2-300 kilométerenként állítani kellett rajtuk. Amikor a felújítás végén újra összeraktam a motort, elhatároztam: bebizonyítom, hogy a régi megszakítóval is működni fog. Egy darabig ímmel-ámmal ment a dolog, aztán ráuntam, és az egész elektronikát lecseréltem. Azóta fel lehetne hegeszteni az oldalára a deknit, mert nem kellett levenni.
A galériáért kattinson a képre!
Vörös János motorkerékpárja 1972-ben készült, s Tapolcáról vásárolta meg. Közel fél évet töltött a felújításával, szétszedte a blokkot, a kerekekre új gumikat szerelt, s természetesen a vázat is teljesen felújította. A gondos munkának köszönhetően ma újra régi fényében pompázik a férfi Pannónia P20-asa, melynek egyik különlegessége jellegzetes piros-arany csíkozása, amit annak idején és most is szabad kézzel festettek fel. A másik pedig a bal oldali első teleszkóp záróanyájába épített egyedi karóra.
- Készült a típusból rendőrségi változat is, 130-at lehetett vele menni, miközben a korabeli motorok maximum 100 kliométeres óránkénti sebességre voltak képesek - magyarázta. - A sebességmérő eredeti, s ugyan 160 kilométerórára volt kalibrálva, de azt szerintem soha nem érte el.
Vörös János hozzátette: a típus fékei katasztrofálisak, a pilótának nagyon meg kell néznie, hol akar megállni, lélekben és fizikálisan fel kell készülni. - Ezért nagyképűség is féknek hívni azokat, szerencsésebb megnevezés a lassítóberendezés - vélekedett.
Ha 100 km/ó-nál gyorsabban szeret
A veteranauto.hu azt írja, hogy a Pannónia P20 igazi mérföldkőnek tekinthető a Csepeli Motorkerékpárgyár történetében. Megjelenésekor valóban korszerű konstrukciónak számított, képességeit a használati útmutató is előre jelzi: "Tudjuk, hogy Kedves Vevőnk azért választotta a Pannónia P20 típusú motorkerékpárt, mert szeret 100 km/ó-án felüli sebességgel motorozni, mert szeret elsőnek indulni, ha a lámpa zöldet jelez,... szereti, ha előzés közben motorja kis gázadásra szárnyakat kap."