Letenye

2015.02.12. 18:56

Orvosolják az ügyelet problémáit Letenyén

Letenye - Az önkormányzati képviselő-testület csütörtöki, soros ülésén elhangzott: Letenye és horvát testvérvárosa, Prelog rövidesen új közös pályázati programba kezd.

Mirkó Imre

Farkas Szilárd polgármester beszámolójában szó esett arról is, hogy az egészségház átalakítása a tervek szerint zajlik, viszont a fogorvosi rendelések hamarosan hat hétre leállnak, éppen a munkálatok miatt.

Az orvosi ügyeletről szóló tájékoztatót is tárgyalta a testület. Az ország legnagyobb, ügyeletet ellátó cég igazgatója, Rédei József elmondta, havi szinten megközelítőleg 400 ezer (évente ötmillió) forint veszteség keletkezik a letenyei orvosi ügyeleti ellátás során. A letenyei ügyeleten jelen pillanatban már egyetlen olyan orvos sem dolgozik, aki aktívan praktizál a járásban, keveslik ugyanis azt az óránként 3000 forintot, amit ügyeleti díjként fizetnek. Az asszisztenciát még helyi és környékbeli dolgozók adják.

Az ülésen elhangzott: a felmerült problémákat orvosolni fogják, ebben partner a szolgáltató és a város is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!