Lenti

2013.03.12. 18:31

Fokozottan figyelnek a közlekedőkre

Elsősorban a passzív biztonsági eszközök, így a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használatát ellenőrzik a rendőrök azon három napos átfogó akció során, amely hétfőn vette kezdetét. A szűrőn több olyan járművezető is fennakadt, akit egyéb szabálysértés miatt vontak eljárás alá.

Gyuricza Ferenc

Kedd délután Lentiben, a 75-ös út egyik forgalmas pontján ellenőrizték a rendőrök a közlekedőket. Az akcióra - amelyben partnerként a lenti Kerka Mente Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület tagjai szintén részt vettek - egy átfogó nemzetközi program, az úgynevezett TISPOL-együttműködés részeként került sor.

Dulics Margitnál mindent rendben találtak az intézkedő rendőrök (Fotó: Gyuricza Ferenc)

- A TISPOL-akciók lényege, hogy a rendőri ellenőrzéseket az Európai Unióhoz tartozó államok szervei egy időben, s azonos céllal hajtják végre - magyarázta Bek Adrienn főhadnagy, a lenti rendőrkapitányság baleset-megelőzési főelőadója. - A TISPOL éves ellenőrzési terve alapján 2013-ban több ilyen nemzetközi ellenőrzés várható még. Ezen ellenőrzések célja az olyan nem kívánatos járművezetői magatartások kiszűrése, amelyek a legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot rejtik magukba útjainkon.

Bek Adrienn hozzátette, most elsősorban a passzív biztonsági eszközök meglétére és használatára figyelnek oda a rendőrök, de továbbra is fontos feladatuk a sebességhatárokat túllépő, valamint a járműveiket ittasan vezetők kiszűrése. Már rögtön az első napon eredményesnek minősíthették az akciót, hiszen hétfőn 21 járművezetőt vontak intézkedés alá a lenti kapitányság illetékességi területén a rendőrök, illetve tegnap is több jogszabálysértést elkövető személy akadt fenn a rostán. A passzív biztonsági eszközök használatának mellőzésén túl az orvosi alkalmassági vagy műszaki érvényességi engedélyek lejárta miatt éppúgy eljártak a rendőrök, mint a kézben tartott mobiltelefonnal való közlekedés miatt.

Kedd délután Lenti belterületén, a 75-ös úton állították meg a közlekedőket (Fotó: Gyuricza Ferenc)

A főelőadó néhány közlekedésbiztonsági tanáccsal is szolgált. Mint mondotta: a tavaszi időjárás csalóka, mivel a napközbeni napsütés ellenére reggelente még fagyhat, ezért célszerű várni a téli gumik lecserélésével. Ugyancsak számítani kell a reggeli ködökre, így a járművek világító berendezéseinek ellenőrzését is javasolja a közlekedőknek. A tavaszi időszakban egyre több kerékpáros is megjelenik útjainkon, akikre szintén fokozottan kell figyelni. A főhadnagy a biciklisek figyelmét a járműveik megfelelő műszaki felszereltségére hívta fel.

 

 

A TISPOL az Európai Unióhoz tartozó tagállamok által még 1996-ban létrehozott nemzetközi szervezet

Jelenleg 27 európai uniós tagállam mintegy kétszáz közlekedésrendészeti szerve tartozik hozzá

Neve egy rövidítésből ered, magyar fordítása: Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata

Tevékenységének egyik legjelentősebb, de mindenképpen legreprezentatívabb, a közlekedők legszélesebb körét érintő tevékenysége a nemzetközi közlekedésrendészeti akciók szervezése és végrehajtása

Az első TISPOL ellenőrzést 1999-ben hajtották végre hét ország közreműködésével

A magyar közlekedésrendészet 2004. májusa óta tagja a TISPOL-nak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!