Lenti

2013.02.22. 14:55

Idősgondozás önkéntes alapon

Zalabaksa - Száz főt sikerült bevonni abba a lenti térségi önkéntes munkába, amit november elsején indított a Vidéken Élő Nők Esélyeiért Egyesület. A programról pénteken tartottak tájékoztatóval egybekötött konferenciát Zalabaksán.

Gyuricza Ferenc

A tájékoztatón Virágh Enikő projektvezető elmondta: a civil szervezet két zalai kistérségben, Lenti és Letenye környékén, az ottani Kolping Gondozási Központokra alapozva indította el programját, amelynek fókuszában az idősgondozás áll. Az egyesület vállalásában száz fő bevonása, illetve összesen 2880 munkaóra teljesítése szerepel.

- A programhoz csatlakozó önkéntesek nem szakvégzettséget igénylő feladatokat végeznek, hanem olyan tevékenységekben nyújtanak segítséget, ami éppen testhezálló számukra - sorolta Virágh Enikő. - Ez lehet akár hólapátolás, vasalás, az idősek kísérete, vagy egyszerűen csak beszélgetés is. Az otthonokban dolgozók szerint ugyanis éppen az a gondozottak legnagyobb igénye, hogy beszélgessenek velük.

Virágh Enikő azt is hozzátette: az önkéntes munkát elismerik a foglalkoztatást helyettesítő támogatások igénylésekor, vagyis aki önkéntes munkát végez, az saját magán is segít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!