2006.09.14. 02:29
Negyvenéves találkozó
Lenti (gyf) - Négy évtizede végzett egykori diákok tartottak érettségi találkozót a hét végén.
Az esemény kuriózumát jelenti, hogy arról az évfolyamról volt szó, amely 1966-ban elsőként végzett a lenti középiskolában.
A Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola 1962-ben nyitotta meg kapuit, s rögtön két évfolyammal indulhatott meg az oktatás. A két párhuzamos osztály diákjai közül az elmúlt hét végén azok tartották a negyvenéves érettségi találkozójukat, akik az idén elhunyt Ruzsics József osztályába jártak.
- Ha nem csalnak az emlékeim, akkor 37-en végeztünk - emlékezik vissza a négy évtizeddel korábbi eseményekre a találkozó egyik szervezője, Marton Miklós. - A találkozóra húszan jöttek el, sajnos, a volt osztálytársaink közül már többen nem lehetnek itt, mint ahogy volt osztályfőnökünkre is csak emlékezni tudunk már.
A találkozón részt vevők a néhány hónapja elhunyt néhai kiváló pedagógusra a lentikápolnai temetőben emlékeztek.