Lenti

2006.09.14. 02:29

Egyensúlyba került a költségvetésük

Szentliszló (pa) - A dél-zalai település önkormányzata a minap fogadta el a költségvetés első féléves teljesítéséről szóló beszámolóját.

nincs nev

Ennek során a képviselők megállapíthatták: a takarékos gazdálkodás eredményeként az önkormányzatnak nem kell likviditási gondokkal küzdenie.Mint azt Bapka Mihályné polgármester kihangsúlyozta: a tervezett bevételek és kiadások is csak 40 százalékban teljesültek, de ez nem okoz számukra különösebb problémát, mivel a költségvetés egyensúlya továbbra is fennáll.

- A vártnál ugyan kevesebb bevételünk volt az első fél évben, ugyanakkor a kiadási oldalunk is hasonlóan alakult, mivel év közben mindvégig odafigyeltünk a költségvetés egyensúlyára - sorolta a polgármester, aki szerint a négy év alatt mindvégig jellemző volt a falura a takarékos gazdálkodás. - A testület tagjai arra figyeltek, hogy a kevés fejlesztésre fordítható forrásunkat, ha lehet, pályázati önerőként használjuk fel, így sok esetben nagyobb beruházásokat tudtunk megvalósítani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!