Nem a valóságot festi meg újra

A tárlaton is megtekinthető „Az Őrség balladája" című képe, közel áll az alkotó szívéhez. Címe lehetne akár a Hetés-, a Göcsej-, vagy a Muravidék balladája is, hisz a közel hasonló természeti adottságú és korlátozott munkalehetőségekkel bíró, azonos településszerkezettel rendelkező tájegységeinken élők sorsa közel azonos. A festményen egy idős nénit láthatunk, aki omladozó házának ablakából tekint ki. A fal repedéseiben, a málladozó vakolattal együtt peregnek le életének fontosabb eseményei, mint egy mozgófilm vagy egy képregény oldalai.

Az Őrség és a Vend vidék lankás dombjai, a kaszálók, gyümölcsösök, a még megmaradt, jellegzetes L és U alakú házak, a szeres településrendszer, a változatos időjárási viszonyok, a gazdag növény- és állatvilága, valamint az itt élő szorgos emberek mind-mind kiapadhatatlan forrásai a művész alkotásra kész lelkületének.

- Gyermekkoromtól kezdődően összegződnek bennem az élmények, emlékek és hangulatok. Körülbelül negyven-ötven éves korában az ember erős késztetést érez arra, hogy egy-egy összegző, úgynevezett fő-műben adja át másoknak is az így szerzett tapasztalatait. Ez a közlési forma nálam a festészet - avatott be a kiállítás-megnyitót követően alkotói világába Kálmán Ibolya.

Számomra a körmendi rajztanárom, Sodics László volt meghatározó

- Igaz más eszközökkel, de ugyanezt teszik az írók, költők, zenészek, a filmrendezők is - folytatta az alkotó. - Hadd soroljam fel néhányuk nevét, akik hozzám közel állnak: Hamvas Béla, Dosztojevszkij, Stephan Micus, Andrej Tarkovszkij és hogy a festészetből is említsek példát - a preraffaelita John William Waterhouse, a magyarok közül pedig Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László - fejti ki részleteiben is gondolatait Kálmán Ibolya. - Minden festményem személyes élmény alapján készül el. Éber alkat vagyok és intenzív érzékenység jellemez. Példával élve, a természet is képes olyan bensőséges érzelmet kiváltani belőlem, amiről azt gondoltam, hogy csak emberi viszonylatokban lehetséges. Konkrétan egy téli táj érintett meg így: az út felett egymás felé törekvő gallyak látványa olyan hatást keltett bennem, mint amikor egy szerelmespárnak már csak kevés hiányzik ahhoz, hogy egymáséi lehessenek, de sohasem érhetik el egymást. Ez számomra megrendítő volt. A festményeim témájául szolgáló élményeket sokáig érlelem magamban, addig, amíg a fejemben össze nem áll az egész kép színvilága, kompozíciója és csak ezután kerül vászonra.

Kálmán Ibolya szerint a festőnek nem a valóságot kell reprodukálni - arra ott van a fényképezőgép - hanem saját személyiségünk finom éteri szövetén átszűrt belső képet kell megfesteni.

- Közhelyes, de a gyerekkor számomra is meghatározó volt - mondta. - Egy határ menti kis faluban, Pinkamindszenten nőttem fel és itt átélhettem olyan szabadságot, ami a mostani gyerekeknek talán nem is adatik meg. Sokat jártuk az erdőket, réteket, patakban fürödtünk. Ma más világot élünk, az emberek eltávolodtak ettől az életformától. A művészeknél a tehetség sokszor már gyerekkorban megmutatkozik, nálam ez nem volt így. Szemlélődő alkat voltam, nagyon élénk fantáziával rendelkeztem. A festészet felső tagozatban kezdett el érdekelni. Ebben a korban óriási a tanárok felelőssége, hiszen a diákok személyisége még kiforratlan, fontos, hogy jó irányba tereljék a gyerekeket. Ha sikerül megragadni az érdeklődésüket, illetve bármi aprósággal sikerélményhez juttatni őket, az meghatározó lehet a későbbiekben Én személy szerint, Sodics László körmendi rajztanárnak köszönhetem azt, hogy a festészet útjára léptem.

Kálmán Ibolya kiállítása június elejéig látogatható a városi könyvtárban.