Kultúra

2017.04.22. 17:46

Rokka és gyógytea a gyenesdiási Pásztorházban

Sok más mellett csalán, medvehagyma, levendula, csombor- azaz borsikafű sorakozott az asztalon: a helyi Kertbarát kör ezekből készített teákat kínált és mutatta be a növények gyógyhatásait az érdeklődőknek, akiknek a helyi nyugdíjasok palacsintát sütöttek, s a résztvevők a rokkával is ismerkedhettek.

Keszey Ágnes

E programokkal várták a vendégeket szombaton a Pásztorházban – hiszen Gyenesdiás is csatlakozott a Tájházak napja országos rendezvényhez. A Klubkönyvtár – mint a ház működtetője – nem csak ezen a napon kínál programokat a több száz éves épületben.

Gyógy-és fűszernövényekkel is ismerkedhettek az érdeklődők Fotó: Keszey Ágnes

– Nekünk is fontos, mint ami a Tájházak napjának célja, hogy megismertessük az elfeledett hagyományainkat, szokásainkat, népi kultúránkat – mondta el a település egykori tehénpásztorainak otthont adó, a 19. század közepén épült épületnél Hársfalvi Györgyné, az intézmény munkatársa. A Pásztorház otthont ad egy avar történelmi kiállításnak, itt gyűlnek össze a helyi szakkörök, kézműves foglalkozásokat is tartanak, s gyakran sütnek a ma is működő kemencében.

A Tájházak napján a már-már feledésbe merült, lábbal hajtott eszközzel, a rokkával is ismerkedhettek az érdeklődők Szőkéné Hajduk Andrea, a keszthelyi textilművészeti szakkör tagjának jóvoltából. Mint mesélte, más fajta rokkát használtak a gyapjú és másfélét a kenderfonal készítésére is: Zalában a kenderkóc a feldolgozása volt jellemző.

Szőkéné Hajdu Andrea a rokka használatát mutatta be Fotó: Keszey Ágnes

– A rokkán a növényi vagy állati eredetű elemi szálakat sodorjuk, feltekeri az orsóra az elkészült fonalat. Ez szövésre még nem igazán jó: kettő gombolyagból lesz megfelelő, erős. Ezt is meg tudja csinálni a rokka, ha az ember a kettőt összefonja vele – mondta el az alkotó.

Ám mielőtt a rokkába kerülnének a szálak, sok a teendő: ezekről is mesélt Szőkéné Hajdu Andrea. Például hogy a gyapjút – a birkanyírás után válogatni, mosni, tisztítani kell, majd többször öblíteni, de csak óvatosan, nehogy nemez legyen belőle. Ezt követi a kártolás, voltaképpen fésülés, így készülnek a laza előfonatok ezeket adagolják a fonáshoz. A rokkából kijövő fonálból pedig kezdődhet a szövés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!