Kultúra

2016.12.02. 18:40

Van kulcs a művészethez? Nényei Pál olvasásról, irodalomról, tanításról beszélgettünk

Az olvasás munka, tanulni kell. A regény önmagában nem alkalmas semmire. Az irodalmi mű addig él, amíg olvassák. Rég baj van, ha egy kortárs műnek az iskola segítségét kell kérnie ahhoz, hogy eljusson az olvasókhoz.

Arany Horváth Zsuzsa

Ilyeneket mond, illetve ír Nényei Pál. Legutóbb a megyei könyvtárban volt őszinte.

Az irodalom visszavág és a Ne bántsd a Zrinyit! című könyvek szerzője, író, a budapesti Piarista Gimnázium tanára az őt meghívók szándéka szerint azért érkezett, hogy az iskolai kötelező irodalom környékén fogalmazzon meg valami fontosat. Nem tudom, okozott-e meglepetést azzal, hogy ezt az igényt nem közvetlenül elégítette ki, de az őszinteségi roham érdekfeszítőnek bizonyult. Pedig makacsul nem válaszolt az alapkérdésre: ha sok-sok kanonizált posztmodern szerző nem képes eljutni az olvasóihoz, akkor melyik könyvet ajánlja, melyik korosztálynak. Talán ebben az ellenállásban rejlik a lényeg: az olvasnivaló olykor saját életet él, többek között a befogadója pillanatnyi állapotának köszönhetően. Ez alól tán ő sem kivétel:

- Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt Gyarmati Fanni Naplóját kiadni. Radnóti költészete a Napló nélkül is olvasható, Fanni meg íróként nem elég izgalmas személyiség. Az meg, hogy Radnóti felesége volt, nem művészi probléma.

Ami Nényei Pál író-tanár számára nem okoz szívdobogást, azzal a művel nem foglalkozik az óráin, nem érezné hitelesnek Fotó: Pezzetta Umberto

- Pedig valószínűleg sokakhoz hozta közel Radnótit, hisz mindannyian kukkolók vagyunk, a költő magánélete érdekel bennünket.

- Elfogadom, de pont Radnóti kapcsán egyre több nem irodalmi szempont kerül elő. És az ő életműve különben is ezzel a problémával küzd: megáll-e a lábán a szerző életrajza nélkül?

- Nyáry Krisztián híres írók, neves személyiségek szerelmi és magánügyeit bemutató könyvei is ezért népszerűek...

- Igen, mondhatjuk fontos, amit Nyáry Krisztián csinál, hiszen kapcsolódási pontokat talál a művészekhez. De az nem biztos, hogy a művészethez is. Amit ő tesz, természetesen elfogadható gesztus, hátha áttételes módon, de végül eljutnak a művészek művei is újból a közönséghez.

- Árt-e az irodalomnak vagy az értelmezésének a jelképekben való kommunikálás? Ma már a fiatalok két szmájlival, kis sárga érzelemjelekkel kifejezik ugyanazt, amit száz éve mondjuk ezer oldalnyi regényben mondott el a szerző.

- Egy szmájli nem helyettesíthet egy nagyregényt. Erre nem alkalmas. Ettől még a fiatalok semmivel sem éreznek kevesebbet, vagy máshogy, mint elődeik, csak a nyelvi készletük nincs meg a kifejezéshez. Kavarognak az érzések, de nincs hozzájuk nyelv, még ahhoz se, hogy saját maguknak megfogalmazzák őket. A folyamat következő lépése az érzelmek sekélyesedése lehet. Kosztolányi nyomán szólva, amilyen gazdag a nyelvem, olyan finom a gondolkodásom.

- Mégse lehet lemondani egyetlen gyerekről se. Szokták mondani, az elitgimnáziumban sokkal könnyebb az irodalomtanár dolga, próbálná meg ugyanazt a nehezebb oktatási terepeken.

- Szerintem mindenki ki van éhezve arra, hogy saját magáról is gondolkodhasson a művészet segítségével. Lehet, hogy a szakmunkásképzőben még jobb is a helyzet, mert ott a diákokban még nincs a céltudatos elutasítás; hogy csak az fontos, amivel továbbtanulnak. A tanár feladata, hogy felkeltse az érdeklődést. Csinálja meg. Ott van az óra, ott a gyerek, csak dolgozni kell. Nincsenek halott lelkű diákok.

- Sokszor a felnőttek mondanak le a rájuk bízott gyerekről, mondván, úgysem érti meg a művészet számukra is bonyolult jelképrendszerét.

- Elszomorító, ha minduntalan választásokat várunk el. Azért vagyunk különböző emberek, mert másképpen reagálunk. Azt várjuk, hogy minden legyen egyértelmű. Dehát épp ezeken az egyértelműségen érdemes túllépni.

- A tanárok mit kezdjenek azzal, hogy a gyerekek szerintük nem olvasnak, holott a tanítványaik hosszú sorban állnak az ifjúsági lektűrök dedikálásakor? Egyébként is, mindenki olvas, minden percben találkozunk a betűkkel, főleg a telefonon.

- Persze, hogy olvasnak. Megdöbbentő, az embereknek milyen nagy igényük van arra, hogy viszontlássák leírva a saját életük történéseit. Lehetne sorolni az ifjúsági irodalomnak nevezett műveket. Az csak az én bajom, hogy ezek a művek gyakran nem művészi módon közelítenek az élet nagy kérdéseihez .

 

Nényei Pál úgy véli, a művészet - annak ellenére, hogy kulcs az élethez, méghozzá sokkal inkább, mint a pszichológia - oda jutott, hogy a befogadása előtt egyre tanácstalanabbul toporognak az emberek. Nem tudjuk, mit kellene kezdeni a műalkotásokkal. Mint mondta, ő úgy védekezik, hogy amelyik mű számára nem érdekes, nem személyes ügy, azzal nem foglalkozik az órán, mert nem tudna róla hitelesen beszélni.

- Ha érzékenyen reagálunk saját életünkre, könnyen megtanulunk olvasni, hiszen az írók ugyanezt teszik: érzékenyen reagálnak a saját életükre.

Ezek is érdekelhetik