Kultúra

2016.11.06. 10:13

A fejedelmet faragta meg - Ezúttal somogyi települést díszít Boa Endre legújabb szobra

Letenye – Szoborpark létesül a Somogy megyei Kaposhomokon, ide készítette legújabb alkotását Boa Endre fafaragó népi iparművész.

Horváth-Balogh Attila

Boa Endre letenyei alkotó elöljáróban jelezte: somogyi jelenlétének előzménye, hogy 2011-ben készített egy Szent Kristóf-szobrot Batéra, a Taszár közeli településre, továbbá Attalára és Kardosfára is, utóbbi faluba a Somogy Megyei Méhészszövetség megrendelésére.

Ezeket az alkotásokat látta a kaposhomoki polgármester, akinek volt egy elképzelése, miszerint a település utcáinak elején el kellene helyezni azon nagyjaink szobrait, akikről a közterületek a nevüket kapták. Így készült el Kossuth Lajos, illetve most II. Rákóczi Ferenc fából faragott szobra, jövőre pedig Ady Endre, Széchenyi István és Petőfi Sándor életnagyságú szobrának megfaragását tervezi Boa Endre. Hozzátette: valamennyi alakot tölgyfából készíti el, ugyanis ez az a fafaj, amelyik a leginkább bírja az időjárási viszontagságokat. Azt is elárulta: a Rákóczi-szobor idén immáron a kilencedik alkotása, tehát úgy tűnik, mostanság a reneszánszát éli ez a műfaj.

Ezek is érdekelhetik