Kultúra

2016.11.15. 14:31

A díszletépítés titkairól Mészáros Tiborral a Hevesi színház műhelyházának vezetőjével

Az illúzió szinte tökéletesre sikerült. Valóságos dzsungel hangulata áradt a színpadról, hatalmas fák törzsei nyúltak a magasba, sejtelmes fények villództak, s a néző ámulata csak fokozódott, amikor az óriás fatörzsek megmozdultak.

Győrffy István

Előbb odébb vándoroltak a fák, majd az egyik jelentben, egymás felett keselyüket játszó színészek feje bújt elő a törzsekből, mintha csak a fák odújában laktak volna az óriási madarak. Mindez Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve című musicaljében tárult a nagyérdemű elé.

A bemutató után sokan kérdezték, mindezt hogyan csinálták, miként oldották meg például a fák mozgatását, hiszen kívülről senki sem ért hozzá a monstrumokhoz. A díszleteket a színház műhelyháza készítette Mészáros Tibor vezetésével. Megkértük Tibort, aki nem csak a műhelyház irányítója, hanem ezúttal a darab szcenikusa is volt, nyújtson bepillantást a díszletgyártás titkaiba.

- Általában úgy történik, hogy a darab kiválasztása után a rendező eldönti, milyen díszletet képzel el, s kivel készítteti ezt el. Konkrétan, A dzsungel könyve díszleteit Bal József rendező vizionálta, annál is inkább, mert előtte Kecskeméten és Szegeden rendezte már ezt az előadást, s ott is az általa álmodott díszletek voltak a színpadon. Amikor eldőlt, hogy ez a darab menni fog ebben az évadban, megkért, hogy nézzem meg a korábbi darabokról készített videókat, s rajzoljam meg a musical díszleteinek színpadképeit. Ezt követően történt a terv elbírálása és megbízást kaptam a díszletek szakrajzának elkészítésre, amelyek alapján a műhelyház elkezdte az egyes díszletelemek gyártást. Ehhez persze előbb alaposan meg kellett ismerni a darabot, mert amikorra a színészek megkapták a szövegkönyvet, mi már ismertetni tudtuk, hogy milyen színpadtérben folyik majd a játék, s milyen díszletek lesznek az egyes jelentekben.

A rajzok alapján először is végiggondolták, hogy miből készüljenek az egyes elemek. Például a fák, amelyeknek nagy teherbírásúnak, ugyanakkor stabilnak, illetve könnyen mozgathatónak kellett lenniük, hiszen esetenként több ember is mozgott bennük. Nem utolsósorban be kellett tartani egy igen fontos követelményt, nem lehetett túl drága anyagokat használni, mert a megszabott költségvetésből ki kellett jönniük. S mint tudjuk, a pénz mindig kevés egy színházban...

Találkozásunkkor, mivel más darab ment éppen, a színpad mögötti raktárban állnak A dzsungel könyve díszletei. Így összetologatva, kellő megvilágítás nélkül illúzió romboló volt a látvány. Tibor felhajtja a fa oldalának egy darabját, ami egy nyílást takar, s mutatja, hogy itt másznak be a színészek a fába, aminek a kérge zsákvászonból készült. A fák szerkezetének belseje leginkább egy szabálytalan palástú nagy csőhöz hasonlít, benne kapaszkodókkal, amelyeken a színészek állnak a jelenetekben.

- Az egész szerkezetet egy díszletmunkás mozgatja, aki a darab végéig bent van a fában. Nem lát semmit körülötte, úgy kell mozgatnia a fát, hogy az „jelben" legyen. A néző nem látja, hogy a színpad padlója tele van apró jelekkel. A fáknak is pontosan ki van mérve a helyük, hiszen nem lehet csak úgy találomra mozgatni őket. Egyébként a színész is mindig „jelben van" mert, ha nem így volna, nem tudná követni őt például a világítást kezelő kolléga – avat be Tibor a részletekbe, s észreveszi a raktári látvány okozta csalódásomat.

- Ha egy darab valóságos márványt építenénk be egy díszletbe oda, ahol a nézőnek márványt kellene látnia, nem biztos, hogy felismerné, hogy ott valóban márvány van. Ha viszont egy speciális festékkel vonunk be egy felületet, s ez kellő fényt kap, akkor tökéletes lesz a márvány láttatása. Így vagyunk a fáknál a zsákvászonnal, ami ha valóban kérges fából készül, iszonyú nehézzé vált volna az építmény, s mégsem keltett volna kellő hatású illúziót – magyarázza a szcenikus.

Persze vannak olyan díszletek, amelyek valóságos, minőségi anyagokból készülnek. Tibor kapásból említi például az Illatszertár című darabot, amelyben a kozmetikai üzlet berendezését teljesen élethűen tervezték meg, s minőségi anyagokból gyártották le.

- Mi lett ennek a sorsa, eladták egy butiknak? Akár ott is megállta volna helyét – kérdezem.

- Az Illatszertár díszletét is én terveztem, úgy emlékszem, hogy elbontottuk. De vannak szerencsésebb esetek is, például A hajmeresztő című darabé, amit bérbe vett az egri színház, s vagy negyvenszer játszották ott is ezt az előadást, aztán visszakaptuk a díszletet, s szintén elbontottuk. A legtöbb díszletünknek ez a sorsa, amit tudunk, beépítünk belőlük a következő díszletekbe – válaszolja Tibor.

Vannak darabok, amelyek díszleteit előbb makettből is megépítik. Tibor a műhelyben megmutatja Francis Veber: Balfácánt vacsorára című művének makettjét, illetve műszaki rajzait is, amelyek alapján a díszleteket mérethelyesen legyártották.

Az egerszegi Deák szakközépiskola mögötti műhelyházban lakatosok, asztalosok, festők dolgoznak. A jó kedélyű csapat tele van ötlettel, ami ehhez a munkához nélkülözhetetlen. Tibor azt mondja 32 éve dolgozik itt.

- Vidéken, ahol csak egy színház van, a lehető legigényesebb díszleteket kell elkészíteni, mert itt a néző nem válogathat a színházak között, s ha nem kapja meg a tökéletes kiszolgálást nem jön be hozzánk. Sokan úgy hiszik, hogy a színház egy bohém világ, ahol lazaság, könnyedség van. Holott pontos munkarend szerint dolgozunk, napra leosztva kinek-kinek megvannak a tennivalói, s a határidőket percnyi pontossággal teljesíteni kell. Olyan nem létezik, hogy egy bemutatóra, vagy egy előadásra nem készül el valami. Amikor kész egy díszlet, a színpadon összeszereljük és átadjuk a színpadért felelős kollégáknak, onnantól ők mozgatják, állítják be a darab díszletét. Mi pedig vagy elkezdünk bontani egy lejárt díszletet, vagy megrajzolni egy új darab látványterveit – zárja gondolatait Mészáros Tibor.

Ezek is érdekelhetik