Csak bábok vagyunk? - Kaufman bábfilmje szép és kíméletlen, akár az élet

Michael Stone sikeres író, épp egy konferenciára utazik, ahol előadást kell tartania. Tehetős, felesége és gyermeke van, mondhatni keblére ölelte az élet, ez azonban csak a felszín. Michael életunt, fásult ember, aki a saját közönyösségét sem tudja már kezelni. Számára minden ember ugyanolyan (nem jó értelemben), ez pedig akkor változik meg, amikor megismerkedik a szintén a konferenciára érkezett Lisával.

Megjelenik Lisa és elkezd összeállni a kép

A néző okkal adhat hangot aggályainak, hiszen mi is ugrik be egy bábfilmről? Vicces, gyermekded semmiségek, aranyos történetek, de semmiképp sem egy sötét és realista dráma. Márpedig itt ez a helyzet. A másik dolog, ami miatt a nézőknek leterhelő lesz az Anomalisa, az a tempó. Mindössze bő 80 perc a játékidő, de kikezdi az idegeinket a kvázi valós időben játszódó pepecselés. Michael utazik, megszáll a hotelban, gyakorolja a beszédét, letusol. Nem hangzik túl izgalmasnak és valóban elég vontatott, mi több, nekünk nézőknek sincs fogalmunk, hogy mi akar ez lenni. Aztán megjelenik Lisa és elkezd összeállni a kép. Kaufman olyan utalásokat rejtett el filmjében, amiknek a szerepe csak később derül ki. Ezek közül a leglényegesebb a hang. Végig Michael nézőpontját követjük, nála pedig minden ember egy és ugyanazon a hangon szólal meg. Eleinte borzasztóan furcsa és zavaró volt, hogy a nőknek is férfihangjuk van, de Lisa feltűnésével minden értelmet nyert. Itt érkezik az első éles váltás és egy romantikus történetbe fordulunk át. Kaufman kendőzetlenül megmutat mindent, persze lehet röhögni, hogy a bábuk szexelnek és ez mennyire röhejes, de annyira őszinte, érzelmes és bensőséges módon sikerült ábrázolni, hogy számos élőszereplős társát maga mögé utasítja. Az ezt követő reggelen pedig ismét jön a csavar. Előbb Michael rémálmában tudatosul bennünk, hogy mennyire elkeseredett, mégis szeretetéhes a főhős, aztán a reggelinél érkezik az újabb pofon, a kirakós végleg összeáll, az ördögi kör pedig forog tovább. Kaufman filmje embert kíván, hiába rövidke alkotásról van szó. Megviseli az ember érzéseit, az első fele túlzottan is vontatott és észre kell venni az apróságokat, hogy működjön az összkép. Aki erre képes lesz és egy filmtől nem csak azt várja, hogy feltétel nélkül szórakoztasson, az egy mesterművel fog gazdagodni. Az Anomalisa a nyomasztó felütés ellenére is képes borzasztó vicces lenni, noha a fő témái közt ott az elidegenedés vagy épp a magánytól való félelem. Sajátos elgondolású, autentikus mese felnőtteknek, ami egyszerre önt el egyfajta meleg érzéssel és töri össze a szívünket. Szép és kíméletlen, akár az élet.