Ha a denevér festeni tudna - tétova kísérlet az absztrakt megértésére Szentgróti Dávid kiállításán

A zalai új generáció tagjaként tűnt fel, a Könyörgöm, akasszuk fel! csoport kebelén. Nemrégiben a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban nyílt kiállítása, Qualia (kvália) címmel. Nem kell röstelkednünk, ha nem értjük a szó jelentését, hiszen egy elmefilozófiában használatos kifejezéssel akadt dolgunk, aminek Szentgróti Dávid a festészeti leképeződését keresi. Kapaszkodjunk...

- A qualia a tudatos tapasztalat szubjektív minősége, vagyis, hogy miként élünk át bizonyos élményeket, mint fájdalom, íz, látási, hallási, tapintási élmények, érzelmek - kezd a magyarázatba.

Mindannyian ismerjük ezeket az érzéseket, na de megfesteni őket...? Vajon miként jutott erre a kanyargós útra?

A zalaegerszegi fiú középiskolásként a Deák szakközépiskola faipari szakára járt, ám egyre nyiladozóbb érdeklődéssel látogatta Nemes László festőművész csácsi szakkörét. A pécsi művészeti egyetem festő karán szerzett diplomát, Tolvaly Ernő tanítványaként. Ott is maradt Baranyában, a művészeti gimnázium és szakközépiskola festőművész tanára lett.

- Festészetet, rajzot és színtant tanítok, több zalai kollégával dolgozhatok együtt - utal Horváth M. Zoltán és Ernszt András személyére. - Az egyetemen ösztöndíjjal hároméves doktori képzésben is részt vettem, az abszolutóriummal már megvagyok, a disszertációra készülök.

Doktori értekezésének témája egybevág zalaegerszegi kiállításának vizuális felvetésével, vagyis: miként lehet a festészet nyelvén továbbadni a benső, látásélményből fakadó tapasztalatokat. S hogy ez miért érdekes? Mert nagyon emberi. Vegyünk egy egészen elrugaszkodott példát. Ha mondjuk a denevérek tudnának festeni, egészen másféle érzeteket tennének vászonra, hiszen másfajta érzékszervekkel, jelesül ultrahangos lokátorral érzékelik a teret. Az ember, bármennyit tud is meg a bőregerekről, soha nem lesz képes átélni ezt.

- Mi ad inspirációt ezekhez a művekhez? Pillanatnyi benyomások, villanások?

- Nem feltétlenül, hiszen a látás folyamatos élmény. Értelem nélkül nem létezne látás, kellenek hozzá az előzetes tapasztalatok. Az a célom, hogy az élményt abban a fázisban jelenítsem meg, amikor a kép még nem kezd el hasonlítani valami felismerhetőre. Ezt tudatos redukció. Az ember ott egyensúlyoz a határon, s megállítja a képet nyers állapotban, amikor a tudat még nem kezdte el az értelmezését, nincs történetbe szőve, nem állt össze szimbólummá, kompozícióvá.

- De az alkotó maga tudja előre, hogy mit szeretne elérni a felületen?

- Nem. A folyamatnak lényeges eleme, hogy nyitva marad a kérdés. A háttérben persze hatnak a vizuális emléktöredékek, szándékok, esetleg korábbi rajzos „jegyzetek”, de nem ezek kivitelezése a cél. Sőt, inkább elbizonytalanító, lebegtető elemek kerülhetnek a felületre, hogy ne legyen egyértelmű a kép „olvasása”. Ezek izgalmas festői feladatok számomra. A látáson túl is rengeteg inger ér bennünket. Érzékeljük a helyünket a térben, a ruhánkat a bőrünkön, a körülöttünk lévő szagokat. Az ezekből fakadó tapasztalatok mind témái lehetnek egy-egy képnek.

- Miért éppen ezt az utat járja? Manapság újra hódít a festészetben a figuralitás

- Korábban az én képeimen is nagyobb szerepe volt a jelentésnek. Felismerhető motívumokat, szimbólumokat használtam, ragaszkodtam a kompozícióhoz. Mára próbálom elengedni ezeket a kereteket, annak érdekében, hogy a kép közvetlen, elemi hatása legyen hangsúlyos. Máig sokat rajzolok, de az utóbbi időben ez a fajta reduktív festészet izgat igazán. Ennek eredménye látható ezen a tárlaton is, az elmúlt 3-4 év munkáit hoztam el. Örültem a felkérésnek, mert itt a nagyméretű képeimet is meg tudom mutatni. Korábban, főleg a szállítási nehézségek miatt inkább kisebb képekkel jelentkeztem a tárlatokon, pedig a méret nem elhanyagolható komponens. Az emberi test léptékével szinkronban lévő felülettel dolgozom, egy másfél méteres kép már zsigerileg hat a szemlélőre. Ekkora felületen már a testi működésről is szólhat a festészet, benne van az is, hogy milyen mozdulatokból születik meg a kép.

Szentgróti Dávid friss alkotásait hozta el a március 28-ig látogatható tárlatra Fotó: Pezzetta Umberto

- Miként birkózik a tanítás mindennapjaival?

- Nem mondhatom, hogy mindig könnyű vagy sikeres, mégis nagyon jó. Egyrészt mert a szakmámban vagyok, olyan emberek vesznek körül, akik evvel foglalkoznak, reflexiókat kapok, folyamatosan tanulok. Másrészt érdekes felfedezni a mai tizenéveseket, az ember még visszaemlékszik a saját „radikális” korszakára, amikor mindenről azt hitte, hogy ő találta fel.

Az apaság is nagy tapasztalat számára. Felesége, Csiki Emese szintén festőművész, a pécsi egyetemen ismerkedtek meg. A székelyudvarhelyi származású Emese inkább a közösségi művészet felé orientálódik, ám az utóbbi években leginkább a 7 éves Benedek, az 5 éves Boróka és az 5 hónapos Bertalan kínál számára „témát”.