Tigrisbundás modellek - Tóth Zoltán agarakat ábrázoló műveiből látható tárlat

A rajzok, festmények, papír-plasztikák mind az agarak dicséretét zengik. Néhol mindössze pár, röppenő vonal jelzi az ugró, suhanó ebet, másutt rusztikus, több rétegből épített felületből bontakozik ki a karakteres, csupa izom, csupa ideg kutya alakja. Honnan ez a rajongás?

– Alsónemesapátiban nőttem fel, mindig volt kutyánk, de az agarakkal csak később hozott össze a sors – kezdi a háromgyerekes családapa, aki néhány éve már Bödén él. – Az egerszegi szakmunkásképzőt követően Kaposvárra jártam iparművészeti szakközépiskolába, grafika szakra, s kapcsolatba kerültem a somogyi agártenyésztőkkel. 1996-ban kaptam egy barátomtól az első agaramat, s azóta hűséges vagyok a fajtához.

Hogy miért?

– Az agár nem divatkutya, ezer éve szegődött a vadászó ember mellé a nagy füves sztyeppéken – indokol „Tigrisbundás” Tóth Zoltán. – Ősi fajta, mégsem kellően ismert. Néhányan, amikor meglátják valamelyik kutyánkat megkérdezik tőlem, miért nem etetem ezt a szerencsétlent, miért ilyen sovány... Azért, mert az agarakat őzek, antilopok, nyulak elfogására használták, s az alkata tökéletesen alkalmazkodott e feladathoz. Ha megvizsgáljuk a mezei nyúl és az agár felépítését, láthatjuk, hogy a Teremtő nagyot alkotott: minden „alkatrészük”, csontozat, izomzat, szem, tüdő olyan, hogy a legjobban szolgálja a menekülést, illetve az üldözést. Mintha csak arra születtek volna, hogy egymással versenyre keljenek.

Felvételeink korábbi agártalálkozókon készültek. Az idei, immár 4. országos mustrát október 3-án rendezik meg Böde határában. Tóth Zoltán a nyeregben is jól érzi magát

Aztán felbukkant a vadászó ember, a maga szerény adottságaival – fűzi tovább a szót. Lábra volt szüksége, hogy képes legyen nagyobb teret bejárni, felült hát a lóra. De kézre is szüksége volt, hogy elérje a vadakat. Az egyik kéz lett a sólyom, a másik az agár. Az agár alkata valóban extrém: megnyúlt végtagok, könnyű, de erős csontozat, komoly karmok, nagy tüdő, izmos szív, robbanékony izmok, ragyogó látás.

– Az összes agár vadászatra termett, de közöttük a magyar agár a király. A Kárpát-medencei klímának köszönhetően kivételes tulajdonságokra tett szert, ellenálló, nem sérülékeny, bírja a kültéri tartást, minden talajon jól teljesít. Bizonyság erre, hogy a honfoglalás korától ameddig csak lehetett ezt a fajtát használták legszívesebben vadászathoz. Ma már jobbára hobbikutya és társállat, hiszen a családba is kitűnően beilleszkedik.

Tanúsíthatná ezt Gizi (2), Aladár (5) és Zsiga (7), a család három gyermeke is, aki előszeretettel nyúzza a família agarait, s a legifjabb kölykök tréningjébe is besegít. De lássuk, miként lett a kutyaszeretetből kiállítás. Tóth Zoltánnak már gyerekkorában kezére állt a ceruza, azon nyaggatott mindenkit, hogy tanítsák meg lovat rajzolni. Később Szényi Zoltán szakkörét látogatta, miközben a 407-es szakmunkásképzőben lakatosnak tanult.

– Ez sem idegen tőlem, a nagyapám kovács volt, s a családban sokan űzik a vasas szakmát. Végigvonult az életemen ez a kettősség, a rajzolás, festés, meg az fizikai munka párhuzama, de egyáltalán nem bánom, jól kiegészítik egymást. Amikor előtérbe került a festészet, a művészettörténet, egyből hiányozott az erősebb kézi munka, faragni kezdtem, vonzott a természet, a kutyázás. Később hozzájött mindehhez a lovaglás, lótartás és az íjászat, a képzőművészet iránti vonzalmamat pedig a színházi munkám révén, s a saját kedvemre születő rajzokon, festményeken élhetem ki.

Polgári szolgálatos katonaként került az egerszegi színházba, s immár közel húsz éve vesz részt a díszletek megszületésében.

– Először furcsa volt, hogy egészen más léptékben kell itt gondolkodni, a kis papírok helyett hatalmas felületeken dolgozunk, a festék vödörszám fogy. De jó rutint ad ez a munka, amit a festészetben is kamatoztatni tudok.

A díszletkészítés csapatmunka, amikor megkapják a terveket asztalos, lakatos, kárpitos, festő együttesen tekinti át a teendőket. A festőkre a megelevenítés feladata vár, ha kell kőfalat, naplementét vagy éppen letépett tapétát varázsolnak a színre. De a „printelős” korszak előtt megesett, hogy a darabbeli műgyűjtő kastélyát híres festmények másolataival kellett felékíteniük. A nyár elején különleges feladatot kapott Tóth Zoltán, a Nemzeti Színház szeptemberi Don Quijote bemutatójához falovakat kellett faragnia Don Quijote és Sancho Panza számára.

– Ilyen izgalmas munkám talán még sosem volt – meséli. – Majdnem életnagyságú lovakat kellett faragni, amit hevederekkel öltenek magukra a színészek, mint egy úszógumit. Méretre készültek, Rozinantét Reviczky Gábor, a testesebb csatamént pedig Bodrogi Gyula viseli majd.

A kiállítás megnyitóján néhány potenciális modell személyesen is megjelent

Saját festményeit most állítja ki első alkalommal Zalában, holott már 11 éve gyűlnek a munkák. Más témák is foglalkoztatják, de ha ecsetet fog leggyakrabban ló, vagy agár kel életre. Munkáiból sugárzik, aki ezeket festette, nem csak a nemes ebek minden porcikájának, de lelkének szintúgy jó ismerője.

– Az agarakra különösen jellemző, hogy tartásukból, mozdulataiból, tekintetükből kiolvasható a jellemük, hangulatuk. Mivel rengeteget vagyok velük, kiismertem a természetüket, s igyekeztem megragadni ezeket a finomságokat. Az egyik kicsit félősen mozdul, a másik a társával incselkedik, a harmadik büszkén feszít...

Tóth Zoltán és felesége, Judit három gyermekükkel a kiállítás megnyitóján

S valóban, az agarak karakterében rejtőzik valami született büszkeség, elegancia. Nem is nagyon illene rájuk a Buksi, vagy a Morzsa név. De akkor mi? Tóthéknál, a Tigrisbundás kennelben a fő kan a Cipur nevet kapta, asszimetrikus foltokkal született testvére Cifra lett, fekete szukájuk Erény (bár néha félrelép), egy másik hölgy a beszédes Kámfor névre hallgat, s el ne feledjük Fecskét, aki színei mellett gyorsaságban is a villámröptű madarat idézi. Bizonyára velük is találkozhatunk október 3-án az immár negyedik országos agármustrán, amit Bödén szervez meg társaival Tóth Zoltán.