Németh Miklós tárlata elvarázsolt szociológiai látleletet kínál elénk

Archaikus embernek tartja magát, a 21. századot nem neki találták ki. Teremtményeit látva nem vitatkozunk vele. Hiszen ezek a kacskaringós vonalakból, ívekből, indákból életre keltett lények inkább időtlen lidércek, semmint jelenünk szereplői. Mágusok, csontvázak, Villon-balladák hősei, biblikus alakok tárulnak a szemünk elé munkáin. Misztikus sugárzásuk merít a keleti művészet, a szecesszió és a barokk tobzódásából, mégis légies könnyedségűek, hiszen legalább annyira alkotóelemük a szellem, mint a matéria. Mintegy húsz éve már, hogy életet lehelt e különös társaságba, s kialakította egyedi, mással össze nem téveszthető stílusát. Csőtollal rajzol, pontozással tölti ki a felületeket, hihetetlen fegyelmezett és akkurátus módon. Egy íróasztalon teszi mindezt, hiszen műterme sosem volt. Munkáin minden tűéles, egyértelmű, nincsenek átmenetek, fekete és fehér örvénylik, kavarog a szemünk előtt, hogy szinte beleszédülünk.

Ezt látja a szem. Ám ha túllépünk a primer ábrázoláson, s arra is fordítunk figyelmet, hogy mit cselekszenek ezek az elvarázsolt figurák, döbbenten láthatjuk, hogy mégiscsak a jelen valóság került boncasztalra. Már persze Németh Miklós sajátos prizmáján törve.

Németh Miklós: – Foglalkoztat a hajléktalanok sorsa, az ő nyomoruk az enyém is... (Fotó: Pezzetta Umberto)

Egyik legújabb munkája A közmunkások védőszentje címet viseli. A japán császárra emlékeztető figura fenséges gereblyét és alabárddal felérő seprűt tart a kezében, mintha épp egy győztes ütközet után szemlélné a csatateret. Fején uralkodói turbán, vagy éppen egy űrállomás, ki tudja. A figura kifinomult karaktere és az üzenet profán tartalma közt feszülő ellentmondás teszi olyan izgalmassá és bonyolulttá ezt a világot.

– Minden foglalkozásnak van már védőszentje, de a közmunkásoknak eddig nem volt. Pedig igazán megérdemlik... – fűzi a képhez az alkotó. – Újabban foglalkoztat a hajléktalanok sorsa, e témában is születtek munkáim. Az ő nyomoruk az enyém is.

Ugyanezt a drámai azonosulást érezzük a guberálókat ábrázoló Magyarország szeretlek! című grafikán, vagy a Munkaügyi központ című képén, amelyen egyenesen a halál az ügyintéző.

A Munkaügyi központ című grafika a tárlat kollekciójából

Nyilván saját sorsára is reflektál e képek témáival, valamiféle elvarázsolt szociológiai látleletet tesz le elénk, ironikus költőiséggel átitatva. Az önirónia sem hiányzik belőle, a Soha meg nem érkező vonatra várva című lapon saját magát ábrázolja egyik művésztársával, amint egy padon ülve múlatják az időt, várva azt a bizonyos szerelvényt. Bár ki tudja, egyáltalán felszállna-e rá, ha befutna.

– Sohasem tervezek, nem szoktam erőlködni. Ami jön, azt elfogadom, de ha nincs, nincs... – von vállat szelíden.

Legújabb munkáin a tarot kártya lapjait, motívumait írta át a maga nyelvére.

– Érdekel ez a világ, képkeretező barátomnál, Ivánnál figyeltem fel a tarot szimbólumaira, ő ugyanis gyűjtötte a régi kártyákat. Izgat a bennük rejlő gazdag motívumkincs, s az a szimbolika, ami segíthet feltárni az emberi sorsokat. Egyelőre tíz lapot készítettem el, talán egyszer összejön mind a huszonkettő. Németh Miklós korábban két évtizedig tanított rajzot, 18 évig a Dózsában, majd több helyen óraadóként próbált megkapaszkodni. Pillanatnyilag segédmunkásként dolgozik a Falumúzeumban. Azt mondja, szereti.