A Fehér isten nem délutáni matiné, de maradandó élmény

A tizenéves Lili imádja a kutyáját Hágent, akit azonban kénytelen utcára dobni, mivel a lány apja nem akarja fizetni az ebadót. A szerencsétlen állat számos megpróbáltatáson megy keresztül és az emberi én sötét oldalával szembesül.

Lili és Hágen. Szürreális, mégis félelmetesen hatásos sztori. Fotó: Jelenet a filmből

Mundruczó Kornél rendező, rögtön az első jelenetben megadja az alaphangulatot és olyan atmoszférát kreál, mintha egy poszt-apokaliptikus, nyomasztó thrillert látnánk. Aztán szépen felépíti az ember és állat közti különbséget, ahogy látjuk miként játszik Lili és miként dolgozik az apja a vágóhídon. A cselekmény természetesen drámai fordulatot vesz és átmegy egy magából kifordult, szürreális, mégis félelmetesen hatásos Lassie sztoriba. A Fehér isten olyan alkotás, amit a kétórás játékidő kétharmadában nem jó nézni. Ez azonban egyáltalán nem hiba. Mundruczó ugyanis megfogja a nézőt, hat rá és eléri, hogy úgy kavarogjanak benne az érzelmek, ahogy a gyomorban az ebéd egy menet után a hullámvasúton. Végigkísérjük Hágen kálváriáját, és amikor elérkezik a bosszú ideje, őt és a „seregét" támogatjuk. Az ember itt ugyanis nem érdemel kegyelmet, mert mindenhatónak képzeli magát és hataloméhsége végtelen. A Fehér isten kétségtelenül szélsőségeket mutat be, nem szabad véresen komolyan venni és a szimbolikája is kissé szájbarágós. Az összkép mégis magával ragad, Mundruczó ugyanis képes olyan bravúrokra, mint például a zseniális zárójelenet. Ugyanakkor a technikai kivitelezés is profi, 250 kutyát látni egyszerre a vásznon egyszerre gyönyörű és félelmetes.

Büszkén mondhatom, hogy egy olyan hazai filmhez volt szerencsém, ami nemzetközi porondon is megállja a helyét. Bár a színészek teljesítménye hullámzó és a film üzenete sem túl eredeti, Mundruczó alkotása mégis eléri a célját és képes a fotelba szögezni. A Fehér isten nem egy délutáni matiné, de Pálfi György Taxidermiája óta nem adott magyar film ennyire intenzív és maradandó élményt!