Jókai Anna: a házasság nem kerti ünnepély és az irodalom se bűvészmutatvány

A népszerű, immáron 22 művet jegyző író a Hevesi Sándor Művelődési Központban tartott előadást nemrég, melyen – ahogy fogalmazott – egyfajta hangos meditációval azon gondolatait fogalmazta meg, melyek mostanság foglalkoztatják.

– Hiszem és vallom, hogy az irodalomnak nem lehet az a célja, hogy bűvészmutatvány-szerű nyelvvel beszéljen a semmiről. Egyéni stílussal, korántsem panelszövegekkel, de az életnek a legfontosabb dolgairól kell beszélnünk nekünk, írástudóknak – mondta Jókai Anna. – Mondom ezt saját tapasztalatból is, hiszen a napjaim tízpercekre be vannak osztva, és kevéske szabadidőmben nem szeretek olyan könyveket olvasni, melyeknél a 15. oldal után sem tudom, hogy miről van szó.

Jókai Anna előadásának címe egyébként „Mit tegyünk az életünkkel?” volt. Az írónő e témában is megosztotta a gondolatait. Mint mondta, nem csodálkozik azon, hogy a fiatalok gyakran nem tudják, merre, hogyan tovább, hiányzik az életükből a határozott irány.

– Kell valamiféle iránytű, hogy különbséget tudjunk tenni az élet dolgai, hogy helyesen válasszunk jó és rossz, igaz és hamis között – mondta az írónő. – Sokan sajnos, azt sem tudják, honnét indultak, hogy van-e számukra kikötő, vagy hogy merre keressék a sarkcsillagot, így aztán hajójuk csak sodródik a nyílt vízen. Miközben haladgatnak, mendegélnek, megy a dínomdánom, aztán mint egykor a Titanicon, a zenekar akkor is szól, amikor már süllyed a hajó, az ember pedig fuldokolva eltűnik a habok között. Hja, kérem, ezért nem érdemes megszületni, nem érdemes végigcsinálni azt a csodálatos valamit, amit Életnek hívunk.

Jókai Anna: – Sokan csak sodródnak hajójukkal és mint a Titanicon, akkor is szól a zenekar, amikor már süllyednek (Fotó: Szakony Attila)

A népszerű írónő azt is kijelentette, hogy a család intézményét nagyon fontosnak tartja, tartotta mindig is.

– A szerelem Isten legravaszabb ajándéka – mondta. – Ugyanis az új generáció sokasodásának lehetősége a gyönyörűség érzetével vegyül benne. Soha ne tagadjuk meg a szerelmet, egyszerűen jó utódot nemzeni, ez egy isteni csoda! A gyermek olyan harmóniában születik, amiben részt vesz a testünk, a lelkünk és a halhatatlanság szelleme is. Saját életpéldámmal is a család és a házasság intézménye mellett állok és igencsak szégyellném magam, ha úgy mennék el fiatalok közé előadást tartani ezekről a dolgokról, mint ahogy azt sokan teszik. Nem bírnám azt mondani nekik, hogy fiúk, lányok, házasodjatok meg, mert az egy lampionos kerti ünnepély, csupa móka és kacagás – ez ugyanis nem igaz! Mi, akik házasságban élünk, ha őszinték vagyunk magunkkal, bevalljuk, hogy igen, házasságban élni kutya kemény dolog. Nem lehet úgy nekiindulni, hogy hű de jó lesz, hanem tudatában kell lenni annak, hogy ez egy komoly feladat, amit csak a párunkkal együtt teljesíthetünk. Ma olyan sebeket osztó és sebeket fogadó világban élünk, hogy ha két fiatalember összekerül, már tele vannak fájdalommal. De mit lehet ilyenkor tenni? Hát meg kell gyógyítaniuk egymást. A házasság egy gyógyítási folyamat. Ahogy Krisztus mondta, a pároknak egymás terhét kell hordozniuk. A hétköznapokra lefordítva: folyamatosan sok-sok sérelem ér minket, és amikor este otthon összekerül a két elgyötört ember, talán az lenne a méltó, ha azt kérdezné egyik a másiktól: szívem, mi fáj? A másik pedig viszont: És neked? Egy házasságban sok mindent meg kell bocsátani, el kell felejteni, mert hibátlan ember nincs. A vitákat szeretetté kell alakítani és ez a legnehezebb.