ÉLettel teli paletta

A festmények, grafikák, kisplasztikák előbb egyenként felvillanó élményként keresik helyüket a befogadó receptorainak mezején. Felrémlik például Tánczos György Dité című képének izzó, érzéki festőisége, Németh Miklós Magyarország szeretlek! című tollrajzának metsző szarkazmusa. De élénken kér hangot Kiss Ágnes Katinka lehengerlő szín és formakavalkádja, Karner László jól beazonosítható, erőteljes motívumvilága. Egészen más húrokat pendít meg Farkas Ferenc és Frimmel Gyula kiérlelt műgondja, vagy Bárdosi Katinka lefojtott, szürkékből építkező, a hiányt megéneklő szűkszavúsága. Folytathatnánk még a sort, de közben valahogy összebékül az élményözön, s az emberben ott rezeg a konklúzió: láttam egy változatos, életteli kiállítást.

Németh Miklós Magyarország szeretlek! című tollrajza

Idén huszonöt Zalaegerszeghez kötődő művész nevezett a kétévente megrendezett Szalonra, ami egyértelműen beváltotta a hozzá fűzött reményeket: nívós leltárt kínál a megyeszékhely képzőművészeti mikrokozmoszáról. Így gondolja ezt Wehner Tibor művészettörténész is, aki a tárlatot megnyitotta.

– Kevés város büszkélkedhet ilyen jelentőségteljes képzőművészeti rendezvénnyel, sokszínű, mégis ki-egyensúlyozott színvonalú kiállítást produkált az idei Szalon – szögezi le elöljáróban. – Mind a művészeti ágakat, mind a technikákat tekintve változatos az anyag, s ugyanez tapintható az alkotói attitűdökben és stilisztikai eszményekben is. Örvendetes a résztvevő művészek nagy száma, kivételes helyzet, hogy nincsenek sértődöttek, tüntetőn távolmaradók, tiltakozók. Egyvalakit persze hiányolok... Nagyon sajnálom, hogy 2012 végén lezárult Fischer György életműve, s hogy ezen a Szalonon már nem szerepelhet. Nagyra tartom a munkásságát, kevés szobrász dolgozott ki az ő műfajában ennyire karakteres, önálló plasztikai nyelvet.

Wehner Tibor művészettörténész Kiss Ágnes Katinka műve előtt

A generációs sokszínűséget azonban örömmel üdvözli. Hiszen a nagy öregek, az életművüket már felépített alkotók mellett színre lépnek a középgeneráció magabiztos képviselői, és az érett, tehetséges fiatalok is. Ennek köszönhetően tradicionális szellemű művek és váratlan, szokatlan megszólalások váltják egymást a tárlaton. A Szalon idei díjazottja is „szokatlan megszólalásokkal" jelentkezett, Tóth Norbert, az Ady-iskola művésztanára kapta az elismerést.

– Mégpedig egybehangzó döntés alapján, ami ritkán fordul elő – avat be Wehner Tibor. – Hárman zsűriztünk, Kostyál László művészettörténész és Hegyeshalmi László festőművész volt a partnerem. Megegyeztünk, hogy valamennyien felírunk három díjazásra érdemes nevet, s összevetjük az eredményt. Kiderült, mindhármunk papírján ugyanazok a nevek szerepeltek, s mindhárman Tóth Norbertet javasoltuk első helyen az elismerésre.

– Nagyon jóleső visszaigazolás számomra ez a díj, különösen inspiráló számomra a zsűri egyhangú véleménye – reagál Tóth Norbert, aki két installációval szerepel a tárlaton. – Mindkét munkámnak van klasszikus eleme is a video mellett, az egyiknél olajpasztell, a másiknál egy kiégetetlen agyagszobor, ami egy ernyedten fekvő emberi alakot ábrázol. Utóbbit egy lavór vízbe helyeztem, s a video azt rögzíti, miként bomlik le, pusztul el. Mivel a szobor mintegy húsz perc alatt elenyész, természetesen számos agyagfigurát készítettem, hogy élőben is átélhető legyen. Korábban Fischer Györggyel beszélgettünk arról, miként lehetne megragadni a folyamatot, amikor a művészileg megformált agyagból újra természeti anyag válik, de mégis hagy maga után valamiféle jelentést. Neki ajánlottam az installációt, a címe Hommage. A látogatók rengeteg mindent „beleláttak", olyasmit is, ami nekem eszembe sem jutott. E munkám egy variációját a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet által kiírt pályázatra is beválogatták, a kiállítás február elején nyílik Madéfalván.

Tánczos György Dité című festménye

A video installációk, objektek a zalai kiállítótermekben csak módjával fordulnak elő, de például a kortárs művészet nemzetközi seregszemléjének tekintett Velencei Biennálét már szinte teljesen eluralták. Wehner Tibort ezen új művészeti utak beágyazottságáról is kérdeztük.

– Az új technikákat a mediális robbanásnak köszönhetjük, annak, hogy a technikai eszközök bevonultak a képzőművészet eszköztárába. Ezáltal a kifejezés új dimenziói nyíltak meg, új tartalmi elemként belépett az idő és a mozgás. Az objektek, video installációk, performance-ok másfajta kapcsolatot teremtenek a közönséggel, sokkal rugalmasabb befogadói magatartást igényelnek. Más az átélés, az élményfeldolgozás, a kommunikáció a mű és a néző között. Gondolatgazdagságuk révén nagyon különleges szférákat tudnak megnyitni, olyan tartalmakat képesek megragadni, amiket egy festmény vagy grafika sohasem. De bevallom, ha egy kiállításon már a tizedik vetítőboxba kell bemennem, elunom a dolgot.

Attól nem is kell tartanunk, hogy a hagyományos – falra akasztható, posztamensre állítható – műalkotások eltűnnének. Sőt, a szakember úgy érzékeli, napjainkban inkább újabb festészeti „bumm" uralkodik, virágzik a hagyományos táblakép, s számos váltás után ismét a megújított figuratív kifejezés vált a progresszív tendenciák meghatározó áramlatává.