A vidéki Magyarország sorskérdései (fotókkal)

Abba a korba, amikor a zselléri sorsba taszított magyar paraszt a puszta létéért vívott mindennapos küzdelmet, s ezért olykor kénytelen megalkudni is. Ilyen megalkuvást jelenthet a föld és a ház eladása - ami tulajdonképpen az utolsó lépést jelentette a nincstelenség felé vezető úton -, vagy a tárgyalt korszak egyik legborzasztóbb társadalmi jelensége, a gyermekáldást minden eszközzel megakadályozni kívánt egykézés. Kodolányi János a Földindulással ezen jelenségekre kívánt rávilágítani 1939-ben, ám drámáját már akkor sem tartották kiemelkedő műnek. A Földindulás konfliktusának kibontása, vagyis a cselekmény valóban alig mutat túl a népszínműi bonyolultságon. Adott egy három generációs család, amelyet a létért vívott mindennapi küzdelmen túl generációs feszültségek is terhelnek. A családfő - a Koncz Gábor által játszott Böbék Samu - számára a vagyon az elsődleges, még a galambokat is utálja, amelyek feleszik az udvarról a szemet. Veje, Kántor János éjt nappallá téve robotol annak érdekében, hogy feleségének, Julinak, illetve egyetlen gyermekének megteremtse a saját családi fészket, ám képtelen előbbre jutni, ezért folyamatosan pöröl apósával és anyósával. Közben megjelenik a faluban a bank megbízásából a földeket felvásárló Amerikánus Dzsoni, aki Böbék Samuék birtokára is szemet vet. Az igazi bonyodalmat mégsem ez, hanem az újabb gyermekáldás eshetősége okozza, Juli várandósságát a szülei a lehető legnagyobb sorscsapásként élik meg (a sok gyerek csak széthordja a vagyont), ezért egy falubeli javasasszony, Piókás Szüle közbenjárását kérik, aki annak idején Böbékné gyerekeit is elhajtotta. Az abortusz miatt a vej, Kántor János elhagyja a családi fészket, Juli azonban nem tart vele. A tragédia tovább fokozódik, amikor a beavatkozás okán nemzőképtelenné vált fiatalasszony elveszti egyetlen gyermekét, ettől aztán újabb fordulatot vesz a család élete. Böbébék sodródnak a tragédia végkifejlete felé, ám isteni csoda folytán - ha minden szereplő számára nem is, de - a fiatalok életében mégiscsak felbukkan egy reménysugár.

A galériáért kattintson a képre!

Az Új Színház, illetve annak művészeti vezetője, a rendező Pozsgai Zsolt nemcsak elővette a darabot, hanem aktualizálta is a napjainkra. Így került az amúgy is kusza dramaturgiába - még ha csak említés szintjén is - a kínai boltos és az égboltot ellepő repülőgépek megfigyelése miatt a dombtetőre építendő lokátor-állomás. Mellékszálak a történetben, mégis bántóak az aktuálpolitikát kiszolgáló mondatok. Természetesen nem arról van szó, hogy egy színház nem foglalkozhat aktuálpolitikával, éppen ellenkezőleg, ahogy minden művészeti ágnak, egyesen kötelessége válaszokat adni az adott kor nagy kérdéseire. Igen ám, de lehet tenni olyan magas szinten, mint ahogy azt Katona József művelte anno a Bánk bánnal. A Földindulás másik nagy negatívuma a színészi játék volt. Teljesen érthetetlen, hogy a magyar színjátszás olyan kiválóságai, mint a Böbéknét alakító Bordán Irén vagy Koncz Gábor nevével fémjelzett produkció hogy tudott ennyire lélektelen lenni. Szinte mimika nélküli, a gesztusokat minimálisra csökkentő, a szerepeket túlbeszéltető előadást emiatt jogosan érték kritikák már a bemutató kapcsán is. Napjaink színházában a szeretett gyermek halálát nem lehet eljátszani a húszas évek burleszkjeinek szintjén, joggal várná a néző, hogy az anya a világ fájdalmát üvöltse bele az arcába.